szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kormány teljesítménye vagy az alternatíva hiánya lesz a döntő 2014-ben?

A közös ellenségkép és Orbán Viktor karizmatikus vezetése stabil egységbe kovácsol legalább másfél millió szavazót, akik minden körülmények között támogatják a Fidesz politikáját - ezt mutatta meg a "békemenet" a Fent és Lent blog szerzője szerint.

A 2014-es választás eredményét az fogja leginkább befolyásolni, találnak-e maguknak vállalható alternatívát azok, akik 2010-ben nem a Fideszre, csak "Gyurcsány Ferenc ellen" szavaztak.

A teljes bejegyzés a Fent és Lent blogon olvasható.

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Hiába nőttek az árak, kevesebb pénzt hagytak a vásárlók az Auchan kasszáinál tavaly

Hiába nőttek az árak, kevesebb pénzt hagytak a vásárlók az Auchan kasszáinál tavaly

Sántít a saját láb, négy év alatt negyedszer lett veszteséges Orbán Ráhel bababoltja

Sántít a saját láb, négy év alatt negyedszer lett veszteséges Orbán Ráhel bababoltja