Több tucat kabuli szerencsevadász lobogtatta dühösen szelvényeit a nem olyan régen még kivégzőhelyként funkcionáló nemzeti stadion előtt, miután kiderült: a tévé és rádió híradásaival ellentétben a stadion előtt semmiféle eredményhirdetés nem lesz. A komolyabb rendbontás elmaradása talán csak annak köszönhető, hogy a helyi viszonylatban kiemelkedően értékes nyereményekért - a Toyota autóért, a motorbicikliért, a televíziókészülékért és a 30 dolláros pénznyereményért - játékba szálló afgánok már megszokták, hogy az éveken át tiltott és a tilalom be nem tartása esetén szigorúan büntetett tevékenységek újbóli engedélyezését eleinte inkább további erőszak, mint önfeledt szórakozás követte.
Kabul felszabadítását követően például kis híján lázadás tört ki a központi filmszínház előtt, amikor „művészetkedvelő” férfiak akarták beverekedni magukat az 1996-os tálib hatalomra jutás óta első nyilvánosan vetített filmre. Akkor katonai rendészeknek kellett visszaverniük a tömeget, akik elkeseredetten küzdöttek, hogy megnézhessék a Mennybemenetel című afgán filmet. Pár héttel később csaknem húsz ember sérült meg a kabuli labdarúgó stadion környékén, amikor néhány száz ember erővel próbált meg bejutni a már megtelt stadionba, ahol a helyi Kabul United csapata játszott mérkőzést a nemzetközi erők válogatottja ellen.
A tálib uralom idején Afganisztánban szinte minden szórakozási lehetőség szigorú tilalom alá esett: tilos volt a tévézés, a zenehallgatás, a fényképezés és a filmezés (a mozikat a legtöbb helyen mecsetekké alakították), sőt, még a minden szempontból ártalmatlannak tűnő sárkányeregetés sem volt megengedett. A gyermekekre és nőkre még a férfiaknál is keményebb szabályok vonatkoztak: előbbiek nem játszhattak nyilvános helyen, utóbbiaknak pedig még a bokájuk sem villanhatott ki sötét színű ruhájuk alól, nem járhattak egyedül az utcán és nem vásárolhattak egyedül. A törvények betartása érdekében fiatal tálib fegyveresek járták az utcákat, és kegyetlenül megbüntették azokat, akik vétettek az előírások ellen.