szerző:
hvg.hu

Nem fognak sztrájkolni a közületi-közszolgálati dolgozók Németországban, miután pénteken hajnalban Potsdamban sikerült a feleknek megállapodásra jutniuk. Most már csak a legnagyobb ágazati szakszervezet, a ver.di bérbizottságának kell jóváhagynia a harmincórás tárgyalássorozat után létrejött alkut. A közel 3 millió munkavállalót érintő sztrájk a közgazdászok szerint komoly recesszióba vihette volna az amúgy is gyengélkedő német gazdaságot.

Elvonulni látszik a sztrájkveszély Németország fölül: a német sajtó információi szerint megállapodás jött létre a közszolgálati-közületi alkalmazottakat és munkásokat képviselő szakszervezetek, valamint a munkaadók tárgyaló küldöttségei között a következő évek béremeléseinek nagyságával kapcsolatban. A felek megállapodtak abban, hogy közel hárommillió közületi-közszolgálati alkalmazott bére és fizetése 2003. január elsejei hatállyal 2,4 százalékkal emelkedik. Egy évvel később 1,0 százalékos emelést hajtanának végre, 2004 májusában pedig újabb 1,0 százalékot emelnének a fizetéseken. A korábbiakhoz képest kisebb lenne az egyszeri kifizetés összege (185 euró), a teljes bérmegállapodás azonban 27 hónapra szólna. A jelenlegi feltételek alapján az alacsonyabb keletnémet bérek 2007-re, a magasabbak pedig 2009-re érnék el a nyugati bérek szintjét.
Csütörtök estig úgy tűnt, hogy egy - akár 3 millió közalkalmazott részvételével folyó - sztrájkhullám köszönt be Németországban. Korábban a közalkalmazottak nagy részét magába tömörítő ver.di szakszervezet legalább 3 százalékos béremelést követelt a munkaadóktól, akik szerint ez a mérték komoly elbocsátási hullámokkal járt volna. A munkavállalók jelezték, hogy amennyiben nem teljesítik igényeiket, munkabeszüntetésbe kezdenek, amely közgazdászok szerint hatalmas kárt okozhatott volna az amúgy is a recesszió szélén táncoló német gazdaságnak.  Otto Schily belügyminiszter, a kormány képviselője, egyszersmind a munkáltatói oldal vezetője a maratoni tárgyalás után kijelentette: a nehezen létrejött megállapodással elkerülik a sztrájkot, "amely nem illett volna bele a gazdasági helyzetbe".
A közszolgálatban, közületeknél foglalkoztatottak jó része nem tartozik a jól keresők közé Németországban: 46 százalékuk az alsó és a középső jövedelmi csoportba sorolandó. A közel hárommillió alkalmazott és munkás közül az ország nyugati részében élők átlagosan havi bruttó 2690 eurót, a volt NDK-ban élők havi bruttó 2420 eurót keresnek. A német statisztikai hivatal a minap jelentette, hogy az országban négy éves rekordmagasságot ért el a munkanélküliek száma, a dolgozóképes lakosság 10,1 százaléka, 4,225 millió ember van munka nélkül. A BBC információi szerint hiába egyeztek meg a felek a béremelés mértékében, újabb veszélyt jelenthet, hogy több tartomány jelezte, nem áll rendelkezésükre a béremelésekhez szükséges összeg.

Kimi Räikkönen egy ajándék, amit nem lehet megunni

Kimi Räikkönen egy ajándék, amit nem lehet megunni

Nevet változtatott Rokker Zsoltti - Nehezebb lesz kamujelöltet indítani ellene

Nevet változtatott Rokker Zsoltti - Nehezebb lesz kamujelöltet indítani ellene

Hasogdzsi-gyilkosság: Szaúd-Arábia nem hajlandó kiadni a gyanúsítottakat Törökországnak

Hasogdzsi-gyilkosság: Szaúd-Arábia nem hajlandó kiadni a gyanúsítottakat Törökországnak

Engedély nélkül indítottak el egy vonatot Zalában, majdnem baleset lett a vége

Engedély nélkül indítottak el egy vonatot Zalában, majdnem baleset lett a vége

Népszavazást kezdeményeztek arról, hogy a közjegyző is felbonthassa a házasságot

Népszavazást kezdeményeztek arról, hogy a közjegyző is felbonthassa a házasságot

Andy Vajna: Nekem semmi bajom Mészáros Lőrinccel

Andy Vajna: Nekem semmi bajom Mészáros Lőrinccel