szerző:
hvg.hu

A Terror Háza Múzeumot fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem- és Társadalomkutatásért Közalapítvány kuratóriuma tiltakozik az ellen, hogy a kormány a korábban beígért 150 millió helyett csak 100 millió forint plusztámogatásban részesítette a múzeumot. Schmidt Mária főigazgató szerint az elmúlt tizenhárom évben nem volt példa arra, hogy politikai okokból beavatkozzanak egy közalapítvány munkájába.

A kuratórium megdöbbenéssel értesült a kormány pénteki döntéséről, amelynek értelmében a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma költségvetésében átcsoportosítással további 100 millió forintot biztosít a múzeum működési kiadásainak támogatására. A testület a Schmidt Mária főigazgató által felolvasott közleményben tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy "a nemzet egy fontos intézménye kicsinyes politikai szándékok áldozata legyen", s felszólította a kormányt a demokratikus és európai alkotmányos normák betartására.
Az eredeti 330 milliós költségvetési póttámogatás így összesen 50 millió forinttal csökken, hiszen az Országgyűlés Pető Iván SZDSZ-es képviselő, a kulurális bizottság elnökének javaslatára 150 millióval kevesebb  szavazott meg a 2003-as évre. Gál J. Zoltán kormányszóvivő a pénteki kormányülést követően közölte: a XX. századi magyarországi terror valamennyi vonatkozásának hiteles bemutatása érdekében megvizsgálják az intézmény kibővítésének lehetőségét, s úgy vélte, a közalapítvány alapító okiratát módosítani, a kuratóriumot pedig kiegészíteni szükséges.
A kuratórium aggasztónak tartja, hogy "a Terror Háza Múzeum falai közé zárt szellem most újra kiszabadulni látszik, s régi szereplők kezdenek régről ismert színjátékot játszani". A "diktatúrák időszakához hasonlóan" ma újra a kormány szeretné meghatározni, hogy ki a jó történész, s ki az alkalmatlan; melyik a jó múzeum, s melyik a rossz; s hogy miként kell értelmezni a múltat, a történelmet - vélekedik a testület. (MTI)

A momentumos Soproni Tamás nyert Terézvárosban

A momentumos Soproni Tamás nyert Terézvárosban

A tökéletes eredmény született meg a walesi-horvát meccsen

A tökéletes eredmény született meg a walesi-horvát meccsen

Útra kiszaladt őz miatt ért baleset két motorost Hajdú-Biharban

Útra kiszaladt őz miatt ért baleset két motorost Hajdú-Biharban

Karácsony Gergely komoly tétekben fogadott a győzelemre

Karácsony Gergely komoly tétekben fogadott a győzelemre

Putyin csak azért is együttműködik Szaúd-Arábiával

Putyin csak azért is együttműködik Szaúd-Arábiával

Orbán Viktor a Facebookon adta ki a feladatot

Orbán Viktor a Facebookon adta ki a feladatot