szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szerda délután különgéppel megérkezett Taszárra az ott kiképezendő irakiak első csoportja.

Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese a csoport létszámáról biztonsági okokra hivatkozva nem adott tájékoztatást. Az MTI értesülése szerint első körben mintegy ötvenen érkeztek a taszári bázisra, vagyis kevesebben az előzetesen bejelentettnél, és a kiképzés ideje is rövidebb lesz a két ország kormánya közötti megállapodásban szereplő időpontnál.
A kiképzésen általános katonai kifejezésekre, a kommunikációban használt szakmai nyelvre és közigazgatási ismeretekre tanítják a résztvevőket. Az MTI szerint ezeket az ismereteket tantermi foglalkozásokon sajátítják el az önkéntesek, az önvédelmi lőfegyver használatának megtanítására pedig egy napot fordítanak.
A Népszabadság szerdai számában arról tudósított, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter kedden levélben értesítette az amerikai védelmi minisztériumot arról, hogy a magyar kormány ragaszkodik az Egyesült Államokkal korábban kötött megállapodáshoz. A lap szerint a magyar kabinet csak úgy járul hozzá az irakiak taszári kiképzéséhez, ha az önkénteseket különgépekkel, közvetlenül a bázisra viszik, s a felkészítés alatt nem hagyhatják el a tábort. A lap szerint a Pentagon módosítani kívánta a korábbi egyezséget, ugyanis arról tájékoztatta a magyar kormányt, hogy az Európában toborzott irakiak menetrendszerű járatokkal, civilben érkeznének a Ferihegyi repülőtérre, és onnan közúton, amerikai járművekkel mennének Taszárra.
A kedden napvilágot látott, a Gallup Intézet által készített felmérésből kitűnik, hogy a magyar lakosság 76 százaléka ellenzi, hogy az Egyesült Államok akár az ENSZ felhatalmazásával is háborút indítson Irak ellen. A megkérdezettek 68 százaléka azt is ellenezte, hogy az amerikai hadsereg Taszáron iraki ellenzékieket képez majd ki. Juhász Ferenc a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott, hogy az adatok nem lepték meg, mert a kormány riválisai politikai tőkét igyekeznek kovácsolni a lakosság félelméből.
Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Mészáros Lőrinc cégeinél dolgozik Vida Ildikó, az Egyesült Államokból kitiltott volt NAV-vezér

Mészáros Lőrinc cégeinél dolgozik Vida Ildikó, az Egyesült Államokból kitiltott volt NAV-vezér

Zárkatársa brutális összeverése miatt újra bíróság elé állították a Teréz körúti robbantót

Zárkatársa brutális összeverése miatt újra bíróság elé állították a Teréz körúti robbantót

Ukrán külügy: Ha a magyar fél prioritása Oroszország megerősítése, akkor ezt őszintén be kell vallania

Ukrán külügy: Ha a magyar fél prioritása Oroszország megerősítése, akkor ezt őszintén be kell vallania