„Nem Zelenszkij reakciója az érdekes, hanem Putyiné. Nála pattog most a labda” – mondta Ben Shapiro a Mandinernek adott interjújában.
Az amerikai jobboldal sztárkommentátora a CPAC magyarországi gyűlésén vett részt, majd hosszasan beszélgetett a kormánypárti lap munkatársával.
Mint elmondta, egy hónapja találkozott Kijevben az ukrán elnökkel, és az a benyomás alakult ki benne a Zelenszkijvel folytatott beszélgetés folyamán, hogy az ukrán államfő készen állna a megegyezésre, így a dolog most inkább Putyinon múlik. Az orosz elnök azonban a fegyverszünetért cserébe egyetlen anyagi ajánlattal sem élt.
Az interjú folyamán globális politikai kérdések is felmerültek. Shapiro szerint, amit most a világban látni lehet, az nem is egy kifejezetten konzervatív mozgalom előretörése, hanem egy antibaloldali koalíció megerősödése. Az ennek keretében együtt mozgó elemek között nincs teljes elvi egyetértés, van, aki a külpolitikában az izolációt pártolná, mások viszont ugyanerre kevésbé törekednének, ugyanakkor mindannyian ellenzik a baloldali túlkapásokat.
Shapiro ezek között tartja számon a migráció szükségszerűségét hangsúlyozó politikát, a Gender Studies elméleteivel szemben felszólalók ellehetetlenítését és az elhibázott Covid-rendszabályokat is.
Természetesen szóba került a magyar politika is, itt Shapiro elmondta, hogy lenyűgöző személyiségnek találta Orbán Viktort, és szerinte Magyarországon gazdasági növekedés és optimizmus tapasztalható.