Jól szerepeltek a magyar kajak-kenusok
A férfiak 1000 méteres előfutamaival, illetve a női négyesek 500 méteres előcsatározásával kezdődött meg hétfőn a kajakosok és kenusok olimpiai versenye, melyen a magyar nyitány megfelelt a várakozásnak, három csapatunk a döntőbe jutott.
Finalista lett a Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga, valamint a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor alkotta kajakos kvartett, továbbá a Kozmann György, Kolonics György kenukettős.
A nagy reményű magyar csapatból Kökény Roland kezdett k-1-ben, elég lassan, hiszen féltávnál csak az ötödik helyen haladt. A következő 250-nen azonban alaposan beleerősített, de már nem tudta utolérni a nagy fölénnyel élen lapátoló, világbajnok új-zélandi Ben Fouhy-t. A magyar kajakos (3:27.904 p) a középfutamban folytatja szereplését, csak a győztes jutott ugyanis egyenes ágon a fináléba.
Vajda Attilára (3:57.290) hatalmas feladat várt, a sportág kiemelkedő alakjának számító Martin Doktort is meg kellett volna előznie a közvetlen fináléba kerüléshez. Ez nem sikerült neki, a felénél a negyedik, majd 750-nél az ötödik volt, s a célig csak egy pozíciót javított. Meglepetésre az orosz Konsztantyin Fomicsev (3:48.690) legyőzte Doktort (3:49.029).
Következett a magyarok számára régóta kedves szám, a női k-4 500 méter, melynek két futamából a legjobb 3-3 egyenes ágon lett finalista. Ez nem okozott gondot a Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga (1:32.298 p) összeállítású négyesnek, magabiztos második hellyel került méltó helyére, a döntőbe. A futamgyőzelmet a Birgit Fischerrel felálló németek (1:31.606) szerezték meg. A másik ágon a lengyelek (1:31.949) voltak a leggyorsabbak, s mint kiderült, a magyarok - némi meglepetésre - összesítésben csak a harmadik legjobb időt érték el.
"Ennyi kellett. Mi is nyomtuk rendesen, de a németek még jobban. Két edzés után most kipróbáltunk egy új kormánylapátot, de nem biztos, hogy a folytatásban is ezt kellene használnunk. A szél is elég zavaró volt" - mondta Kovács Katalin.
A Benkő Zoltán, Beé István kajakos duónak a legjobb három közé kellett volna kerülnie az egyenes ági döntőhöz, de erre egy pillanatig sem volt esélye, ötödik lett. A magyar párosnak (3:13.340) így a szerdai középfutamban kell helytállnia ahhoz, hogy a pénteki végjátékban is érdekelt legyen. A futamgyőztes a Markus Oscarsson, Henrik Nilsson (3:09.536) svéd egység volt.
A Kozmann György, Kolonics György (3:31.775) kenus kettősnek is az első három hely valamelyike jelentett finálét. Az egység a féltávnál minimális hátránnyal negyedikként lapátolt, majd ritmust váltott, s simán lett harmadik, vagyis döntős. A futamgyőzelmet a Christian Gille, Tomasz Wylenzek (3:30.059) német páros szerezte meg, míg a magyarok a hatodik időt érték el az összesítésben.
Az első versenynap zárófutamában a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor kajaknégyesnek szintén az első három hely valamelyike jelentette azonnal a döntőt. Ezt a feladatot az első hely megszerzésével oldotta meg a címvédő csapat úgy, hogy simán előzte meg az 500 méter után még vezető fehéroroszokat. A négyes ideje 2:51.010 perc volt, ennél senki sem ment jobbat. A magyarok a célba érkezés után örömmel értesültek arról, hogy sokkal gyorsabbak voltak a nagy rivális, a másik futamban győztes szlovákoknál (2:53.256). (MTI)