szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Honda addig mindenképpen marad a Forma-1 világbajnokságban, amíg legalább egy vb-címet nem nyer.

Tanaka Soicsi, a Honda Racing Development elnöke: "Számunkra a Forma-1 a legfontosabb, minden erőnket ide koncentráljuk. Nem úgy mint más cégek, amelyek a rali-vb-n, a Le Mans-i versenyen és másutt is érdekeltek.” "Világbajnokságot szeretnénk nyerni, ez a célunk."



A csapat július végén jelentette be, hogy legalább 2007-ig folytatódik a BAR és a Honda Forma-1-es együttműködése.



A BAR-Honda versenyzői még nem nyertek futamot, az idei sorozatban azonban már számos alkalommal remekeltek. Az angol Jenson Button kilenc, míg a japán Szato Takuma egy alkalommal állt dobogóra. A márkák rangsorában a második helyen áll az istálló, és a pilóták között Button a harmadik.

(MTI)
Amerikai védelmi miniszter: Irreális Ukrajna 2014 előtti határainak visszaállítása

Amerikai védelmi miniszter: Irreális Ukrajna 2014 előtti határainak visszaállítása

Elárulta Geszti Péter, hogyan tudott önmaga gyerekkori énjével beszélgetni egy koncerten

Elárulta Geszti Péter, hogyan tudott önmaga gyerekkori énjével beszélgetni egy koncerten

Kezelhető lesz az Alzheimer-kór altatógázzal?

Kezelhető lesz az Alzheimer-kór altatógázzal?

9,5 százalékkal nőttek a lengyel reáljövedelmek, és ezt is figyelembe veszik a nyugdíjak emelésénél

9,5 százalékkal nőttek a lengyel reáljövedelmek, és ezt is figyelembe veszik a nyugdíjak emelésénél