Tehe... kühüldtehed a sivatagba! Tudd meg, hogy a menyasszonya vagyok, és ha meghal, én is utánapusztulok.

Anette... ne beszélj így... Én megbántam már... De hát mit csináljak... Talán csak van esze, és megszökik mégis...

Neki nincs esze, és nem szökik!

Úgy látszik Gorcsev Ivánnak tényleg nincs esze, mert a tőle megszokott nyaktörő sebességgel máris útban van Marseille felé. Csak az autója ne lenne ilyen megviselt állapotban. Különösen az egyik ajtó hiánya tûnik fel. Ezt bizonyára még Monacóban hagyta, amikor kocsijával a vágóhídnál várakozó ökrök közé futott. Ez rendben van, erre emlékszik... De hol a csudában maradt az országúti fényszóró? Ekkor eszébe jut valami, ami közben egészen kiment a fejéből: Anette különös beszélgetése... Toulon, Texas vendéglő. Ha csakugyan elmegy oda, talán még meg is támadják...

Nem, azt nem engedhetem! Most mit tegyek...? Megvan! Vissza Nizzába!

Hősünk a szállóig gyönyörűen halad, és végül egy hetvenfrankos tricikli árán szerencsésen fékez. Azonnal felkeresi fejedelmi lakosztályát, és egyenesen a szekrénybe siet...

Ide hallgasson, öregem...

Vanek a nevem... Jó napot. Egyébként egy úr kereste.

Hogy nézett ki?

Magas, õsz, barna arcú polgári egyén, kék szemmel.

Laboux?

Lehetséges, de ez nem látszott rajta.

Különben mindegy. Vanek úr... most végre bebizonyíthatja, hogy mit tud. Annyira bízom önben, hogy személyesen fog helyettesíteni a közeljövőben! Ma beléptem a légióba, de közbejött halaszthatatlan ügyeim miatt csak holnap kezdhetem meg a szolgálatot. Addig ön fog helyettesíteni Fort-St.-Jean-ban!

Én, mint katona? Uram! Akkor eldobhatják a légiót.

Kap kétezer frank elõleget, mert úriembernek ismerem önt.

Én egyáltalán nem ismerem önt, ennek ellenére elfogadom a pénzt, mert úgy érzem, hogy nem fogok csalódni.