szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Múlt hétfői, súlyosnak tűnő háztartási balesete ellenére Görbicz Anita várhatóan pályára lép szombaton a női kézilabda-válogatott első olimpiai mérkőzésén Pekingben.

"Anita tud cipőt húzni, sőt, ma már edzett is velünk, ez alapján egyértelműnek tűnik, hogy van esély a szereplésére. Nagy szükség van rá a svédek ellen, mindenképpen nevezzük őt, tehát a kispadra biztosan leül. A játéka csak a csapatorvoson, illetve őrajta múlik" - nyilatkozta Sinka László, a magyar szövetség főtitkára.

Hajdu János együttese délután a Nagy Falnál kirándult, a szakvezető azt kérte a világklasszis irányítótól, hogy ne gyalog vágjon neki a csaknem ezer lépcsőnek, hanem inkább tartson a küldöttség libegővel feljutó részével. A vállalkozó kedvűek a program végén nyári bobbal ereszkedtek le a buszhoz.

A kézilabdázókkal tartott a túrára Arn Gréta teniszező valamint a két tornász, Böczögő Dorina és Gál Róbert is.

MTI Sport

Görbicz elutazhat Pekingbe

Görbicz Anita állapota javult, a válogatott kézilabdázó ma elhagyhatja a győri kórházat, és szombaton valószínűleg elutazhat Pekingbe – mondta Balogh Péter, a magyar női kézilabda-válogatott csapatorvosa.

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Meghalt Juscsák György

Meghalt Juscsák György

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

Húsz méter mély kútba zuhant, meghalt egy idős férfi Csepelen

Húsz méter mély kútba zuhant, meghalt egy idős férfi Csepelen