A NOB elnöke szerint Usain Bolt tényleg nagyképű
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke bírálta a pekingi olimpián 100 és 200 méteres síkfutásban is világcsúccsal győztes jamaicai Usain Boltot nagyképűsége miatt.
A show öntömjénezésbe ment át © AP |
"Nem azzal van a baj, ha valaki show-t csinál, sőt! Azonban a riválisok sokkal nagyobb tisztelet érdemelnek annál, mint amit ő mutatott irányukban. A célba érkezést követően kezet kell fogni a többiekkel, ő ugyanakkor semmibe vette vetélytársait - háborgott Rogge. - Megértem határtalan boldogságát, de egy bajnok nem viselkedhet úgy, mint ahogy ő a 100-as fináléban. Mozdulataiból úgy tűnt, azt üzeni a többieknek, hogy kapjatok el, ha tudtok."
Jacques Rogge a 22. születésnapját csütörtökön ünneplő vágtázó viselkedését elsősorban fiatal korának tudja be, s reméli, változni fog majd a jövőben: "Érnie kell még, s nagyon bízom benne, hogy a jövőben több tisztelet lesz benne, mert nem ilyen bajnokokat szeretnénk látni a pályákon."
Bolt 100 méteren 9.69 mp-cel saját rekordját adta át a múltnak, míg szerdán 200 méteren az amerikai Michael Johnson 1996-ban futott, megdönthetetlennek vélt 19.32-es csúcsát "írta át" 19.30-ra.