szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Velünk kerek a világ címmel selyem mandala kiállítás nyílt a Művészetek Palotájában, amelyen tanulási zavarokkal küzdő és csökkent látású gyermekek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. Az élmény- és művészetterápiás foglalkozások segítségével a testi gyógyulás mellett a beteg gyermekek lelki rehabilitációja is megvalósul.

A Művészetek Palotájában újonnan megnyílt selyem mandala kiállítás a Mosoly Alapítvány és az egyik nemzetközi áruházlánc egyéves együttműködésének gyümölcse. A Mosoly Alapítvány nyerte a Tesco-Global Áruházak „Az év támogatottja 2005” pályázatát, amelyet tavaly harmadik alkalommal hirdettek meg.

A pályázat keretében az alapítvány több tízmillió forintos támogatásban részesült. Ebből az összegből országszerte beteg és sérült gyermekek lelki rehabilitációját elősegítő élmény- és művészetterápiás foglalkozásokat szerveztek. A testi gyógyulás mellett ugyanis a szakemberek szerint a lelki rehabilitáció is legalább olyan fontos, enélkül ugyanis a gyerekek a későbbiekben önértékelési és beilleszkedési zavarokkal küzdhetnek.

A selyem mandala készítéstől a pszichodráma foglalkozásokon át egészen a lovaglásig számtalan program létezik, amelyeken a hasonló, pszichés vagy egyéb problémákkal küzdő – esetenként értelmi fogyatékos, autista vagy hátrányos helyzetű gyerekek – kerülnek kapcsolatba egymással. A közösségen belül ezek a gyerekek megérzik az összetartozás, az együttgondolkodás és az önkifejezés élményét, ezáltal erősödik önbizalmuk, és fejlődik az önértékelésük. „Az önismeret és az önbizalom javításával a betegségek leküzdésének hatékonysága is javulhat” – mondta Dr. Altmann Anna, a Budai Gyermekkórház neurológus főorvosa.

Az alternatív terápiás megoldások hazánkban nem képezik az alapellátás részét, mégis egyre elterjedtebbek. Ennek ellenére a programok egyenlőre csak a támogatók és a civil kezdeményezők anyagi hozzájárulásával valósulhatnak meg.

A Mosoly Alapítvány immáron tíz éve működik, és hat éve rendszeresen szervez élmény- és művészetterápiás programokat. „A foglalkozások célja, hogy olyan helyzeteket teremtsen a gyerekek számára, amelyekben a betegségük és a problémájuk nem bélyeg, hanem egy állapot, amely megoldásra vár”- hangsúlyozta Adorján Katalin, a Mosoly Alapítvány munkatársa.

A foglalkozások közül a gyerekek körében három éve töretlen népszerűségnek örvend a mandala festés. A mandala szanszkritül kört jelent, ami a teljesség, tökéletesség szimbóluma, egy adott közösségen belül pedig az együvétartozást jelképezi. A mandala festéssel olyan egyedi műalkotás jön létre, amely egyetlen pont köré szabályosan csoportosított minták és színek harmóniájával hangsúlyozza a körforma tradicionális jelentését. Az újonnan nyílt selyem mandala kiállítás június 12-ig között tekinthető meg Budapesten, a Művészetek Palotájában.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Plázs

Új magyar érelmeszesedés-terápia

A sajtó új hazai csodaszernek harangozta be, a szakma viszont csupán terápiás ötletnek tartja azt a magyar orvosi szabadalmat, amely egy - a fertőző betegségek elleni immunizáláshoz hasonló - védőoltásban véli megtalálni az egyik legfőbb civilizációs ártalomnak mondott érelmeszesedés ellenszerét.

hvg.hu Plázs

Hatékony terápia a cukorbaj szövődményei ellen

Egy amerikai tanulmány szerint az inzulindependens, 1-es típusú cukorbaj esetében a vércukor-szint szigorú ellenőrzésével akár 50 százalékkal is csökkenthető a végzetes szövődmények – mint a szívbetegség vagy a stroke – kialakulása.