szerző:
Medipress

A rászokás a cigarettára ragadós, de ugyanígy a leszokás is. Azok a kutatók, akik bebizonyították, hogy az elhízás is „fertőző”, ugyanezt a mintát találták a dohányzás esetében is. Sokkal valószínűbb, hogy leszokunk a dohányzásról, ha a házastársunk, barátunk, munkatársunk vagy testvérünk is így tesz. Sőt, a dohányosok mindezt általában csoportosan teszik, és aki nem követi a példájukat, hamarosan a peremre szorulhat.

"A dohányzási szokásunk nem csak az ismerőseink viselkedésén múlik, de az ő ismerőseikén is” – állítja Nicholas Christakis, a Harvard Orvosi Egyetem orvos-szociológusa. "Hallunk olyan történeteket, amikor valaki azért szokik le, mert a házastársa vagy a barátja is így tett” – egészíti ki Jennifer Unger, a Dél-Karolinai Egyetem dohányzásmegelőzési szakértője, aki a kutatásban nem vett részt. Ha néhány emberre hatni tudunk, azok majd másoknak fognak segíteni a leszokásban.

Tavaly Christakis, és munkatársa, James Fowler San Diegoból tanulmányozták a túlsúlyos embereket, és 30 év adatai alapján azt találták, hogy ha valaki meghízik, a közeli barátai szintén felszednek magukra néhány kilót. A New Englandi Orvosi Folyóiratban most a dohányzási szokásokat írják le hasonlóképpen.

A kutatók több mint 12 ezer ember adatait vizsgálták a Framingham tanulmányból, amely Boston lakóinak egészségi állapotát rögzítette 1971 és 2003 között. Feltérképezték az egyes kapcsolatrendszereket. A dohányosok aránya a tanulmányban leképezte a nemzeti trendeket.

Nem meglepő, de a legerősebb ráhatást a közeli kapcsolatok esetén tapasztalták. Ha valaki leszokik a dohányzásról, a párja 67 százalékkal kisebb valószínűséggel folytatja káros szenvedélyét. Ha egy barátunk teszi le a cigarettát, 36 százalékra esik vissza a tovább dohányzok aránya a körben. Ugyanez az arány figyelhető meg a munkatársak és testvérek körében is.

A csoport egy tagja leszokik, majd ez az esemény végiggyűrűzik az egész csoporton – magyarázta Fowler. A 28 éves Jill Palmer egy dohányosoknak való program keretében nikotinos rágógumi segítségével szokott le. Néhány nappal ezután a férje is eldobta utolsó doboz cigarettáját.

A dohányzás évente több mint 400 ezer ember halálát okozza az Egyesült Államokban. 45 millió felnőtt ember pöfékel, bár az is igaz, hogy az arány jelentősen csökkent a 60-as évek óta.

Az Indiana Egyetem statisztikusa, Stanley Wasserman szerint ennek a tanulmánynak megvannak a korlátai. Úgy véli, nehéz megállapítani, valóban a szociális hatás vezet-e a leszokáshoz, vagy más tényező.  

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Plázs

Védőoltás dohányzás ellen

Dohányzás elleni oltóanyagot fejlesztettek ki Svédországban. Az új szer feladata, hogy a nikotinmolekulákhoz tapadó antitestek termelésére serkentse az immunrendszert, és így megakadályozza, hogy az anyag eljusson az agyba és függőséget keltő hatást gyakoroljon a jutalmazó központra.

MTI Plázs

Kevesebb a szívhalál a dohányzás tiltása óta

Franciaországban egy éve tiltották meg a dohányzást az éttermekben, szállodákban és kaszinókban és most nyilvánosságra került adatok szerint azóta 15 százalékkal csökkent a szívinfarktus és a szélütés miatt kórházba szállított betegek száma.

MTI Plázs

Miért okoz tüdőrákot a dohányzás?

A sérült DNS kijavításáért felelős egyik fehérje lehet az a láncszem, amely magyarázatot ad arra, miként okoz tüdőrákot a dohányzás - közölték amerikai kutatók.

Új választások lesznek Észak-Macedóniában

Új választások lesznek Észak-Macedóniában

4,5 milliárdért vesz villanyautó-töltőket az állam

4,5 milliárdért vesz villanyautó-töltőket az állam

"Titkosított" címlappal küzd a demokráciáért az ausztrál sajtó

"Titkosított" címlappal küzd a demokráciáért az ausztrál sajtó

A jövő megérkezett: először láthatunk VR-filmeket a legmenőbb dokumentumfilmes szemlén

A jövő megérkezett: először láthatunk VR-filmeket a legmenőbb dokumentumfilmes szemlén

"Feszültségek és súrlódások helyett szép emberi találkozások" – befejeződött Enyedi Ildikó új filmjének forgatása

"Feszültségek és súrlódások helyett szép emberi találkozások" – befejeződött Enyedi Ildikó új filmjének forgatása

Ősszel jön az 5G, de mit kell tudni róla?

Ősszel jön az 5G, de mit kell tudni róla?