Amikor a súlytöbblettel harcoló emberek segítséget kérnek, a fogyókúrás programok a legkülönbözőbb módokon igyekeznek tanácsot adni. Vannak szakkönyvek, csoportos diétásfoglalkozások, mások internet útján küldik az étrendi és életmódi javaslatokat, de ezek értékét, használhatóságát eddig senki nem mérte össze.
Andres G. Digenio és munkatársai öt, életmód-változtatásra összeállított eljárást hasonlított össze. Tucatnyi olyan szakintézetet kerestek, ahol kifejezetten fogyókúrás kezelésekkel foglalkoznak. Összeszedtek csaknem 400, önként jelentkező, kövér embert, akik vállalták a részvételt és azt, hogy az orvosok javaslata szerint élnek.
A fogyókúra fél évig tartott. Véletlenszerű elosztás szerint az egyik csoport tagjai gyakran, sokszor hetenként találkoztak a diétás nővérrel vagy az orvossal és személyesen beszélték meg mindazokat a gondokat, melyek az ilyen nehéz időszakban gyötrelmet okoznak. A másik csoportban lévők csak néha jöttek össze a szakemberekkel.
A harmadik csoportba tartozókat a vizsgálat szakértői gyakran hívták telefonon és így tartották velük a szoros kapcsolatot. A negyedik csoportba sorsolt résztvevők a tanácsokat e-mail útján kapták, végül az ötödik változat az volt, hogy a vizsgálat elején mondták nekik: igyekezzenek fogyni, mert szükségük van rá.
Valamennyi résztvevő kapott enyhe hatású fogyasztószert is. A kutatók azt nézték, hogy milyen mértékben csökkent a vizsgálati alanyok testsúlya, laboratóriumi leletei, derékbősége és mennyire érezték szenvedésnek ezt a hat hónapot.
A gyógyszer hatásának köszönhetően kis súlycsökkenést mindegyik csoportban észleltek, de a legkifejezettebb változást azoknál látták, akik gyakran, személyesen találkoztak a kezelésüket irányítókkal. Csaknem ugyanilyen hatásosnak bizonyult viszont a telefonkapcsolat is, míg az internet szinte semmit nem segített.
A vizsgálók úgy látják, hogy a személyes kapcsolattartás a legfontosabb, de ez a telefon, az emberi hang segítségével is működik.
Segíti a fogyókúrát a személyes találkozás
A fogyókúrázók úgy veszthetik fölös kilóikat a leggyorsabban, ha gyakran találkoznak személyesen a képzett szakemberekkel, de csaknem ugyanilyen hatékonynak bizonyult a rendszeres, sűrű telefonmegbeszélés is. A különböző tanácsadó módszerek összehasonlító vizsgálatának eredményeit az Annals of Internal Medicine közölte.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
„A zenének tervezgetés nélkül kell megszületnie” – végre elkészült az igazi Led Zeppelin-film
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.