szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A pszichés és a fizikai egészség közötti kapcsolat megismerésén és összehangolásán alapuló programjával nyert 40 millió forintot és lett az Év támogatottja 2009-ben a Mosoly Alapítvány a Tesco és a Procter&Gamble közös pályázatán.

Mosoly Alapítvány
Jelenleg 10-15 terápiás és alkotó foglalkozása van az országban, 100-120 gyerek részvételével. Alkalmi élményterápiás programjaikon 700, rendszeres kórházi foglalkozásaikon pedig évente 1500 hátrányos helyzetű gyerek fordul meg.
A alapítvány, mely  több mint 10 éve szervez élmény-, életmód- és művészetterápiás foglalkozásokat elsősorban a krónikusan, súlyosan beteg, fogyatékkal, illetve nehéz szociális körülmények között élő gyerekek számára. Idén először a - támogatásból megvalósuló - Mosolyvarázs Program keretében nagyobb figyelmet fordítanak a lelki mellett testi vagy fizikai egészségi állapotra, illetve a kettő kapcsolatára - mondta a hvg.h-nak Adorján Katalain, az alapítvány vezetője. 

Erre koncentrál majd az Egészséges Életmód Nap vagy a sportfoglalkozásokkal összekapcsolt Családi Egészségnap, ami  a gyerekek és szülők magatartásának komplex formálását teszi majd lehetővé - ismertette a főbb programokat  hozzátéve az egy év során lesznek még mozgás, azaz lovas és hidroterápiás foglalkozások, illetve komlex terápiák családok bevonásával.

Az "Év támogatottja 2009" kiírásra összesen 25-30 pályázat érkezett, melyből mindössze 10 akadt fent a rostán, mert nem volt egyszerű megfelelni a kritériumoknak, vagyis megvalósítani olyan egyéves programot, amely a működési költségek nélkül ér 40 millió forintot és valóban megfelel annak az elvárásnak, hogy a testi-lelki egészség kapcsolatára, összefüggéseire hívja fel a figyelmet - mondta Hackl Mónika, a Tesco kommunikációs vezetője. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben a program célja - támogasson hátrányos helyzetű, beteg gyermekeket, fenőtteket vagy időseket - megvalósítható legyen.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!