"Nem tudom eldönteni, hogy a családapaság az igazi férfiasság vagy a casanovaság" - vallja Keserue Zsolt Oldáskényszer című videóinstallációjának egyik férfiszereplője. A neves képzőművész legújabb alkotásával azt a kérdést feszegeti, hogy változott-e a szereposztás férfi és nő kapcsolatában a 21. században, vagy mit várhat el egymástól a két nem? De az felvetődik, hogy itthon mi csapódott le a női egyenjogúsításból, a szexuális forradalomból, s beszélhetünk-e női hatalomátvételről. A művész célja nem az, hogy a film nézése közben rögtön választ kapjunk ezekre a kérdésekre, de elgondolkodhatunk rajtuk akkor is, később is, sokadszorra, s tisztázhatjuk magunkban, a saját életünkre vonatkoztatva mik lehetnek a válaszok. 

Az inspiráló műben szókimondó vallomások formájában valós történetek bontakoznak ki a harmincas, negyvenes generációról, a tágan értelmezett értelmiség néhány férfitagja szemszögéből, akik így vagy úgy, de meg akarták találni a helyüket egy új szereposztásban. A négy történetben egyaránt megjelenik a kapcsolaton belüli dominancia kérdése, amely - úgy tűnik - sarkalatos pontja a férfi és női szerep értelmezésének. Egyre inkább femininek a férfiak, és egyre férfiasabbak a nők. "...Hajlamos vagyok bizonyos gyengeségekre,... vagy hogy ez mi, nem tudom... szóval, hogy van bennem egy ilyen feminin alkat, ami bizonyos dolgokat enged..." - mesél az egyik megszólaló arról, ki hordja otthon a nadrágot.

© Keserue Zsolt

A 21. század ugyanis bővelkedik a szereposztási lehetőségekben, csak azt nehéz megmondani, mi az ideális felállás. S valószínű, hogy mindenkinek más az ideális. A megszólaltatott férfiaknál közös a probléma gyökere, valamennyien úgy érzik, magánéletükben olyan helyzetben kényszerültek, amelyben nem érzik magukat férfinak. "Azt hiszem, Mikulásra kaptam egy bögrét a feleségemtől, a kislányom is kapott egyet, ő értelemszerűen Eszter felírattal én pedig egy Apa feliratú bögrét kaptam és amikor kicsomagoltam és megláttam, iszonyatosan... legszívesebben öszetörtem volna, mert valahol pont ez jelképezte azt, hogy én neki Apa vagyok, és nem pedig férfi. Ez egy ilyen mély ütés volt valamilyen szinten, ez a bögre. Tehát így rámutatott arra, hogy nekem mi az, ami igazán fájt." 

Az erősebbik nem nem tud mit kezdeni a megváltozott szerepekkel, az egyenrangú kapcsolatokkal, a nő fölényével, elnyomásával. A szerelem elmúlásával a helyzet csak rosszabbodik. Ahogy "hallhatjuk" a következő történetből is: "...nálunk amikor az utolsó félévben voltunk, az hogy férfiként nézett volna... nem... esküdt ellenségnek, akit azon nyomban meg kell alázni...Tehát ez a szép folyamat ez odáig megy el a végén, amit én is gyakoroltam ugyanúgy, hogy egyszerűen olyan szinten eltávolodnak az emberek, és annyira már nem azt látják, hogy bazmeg ott van a két gyerek, a közös gyerekeink, akiket mi ketten... érted, akkor, azon a két éjszakán legalább biztos, hogy kúrtunk, mert akkor honnét lenne. Tehát akkor már az van, hogy ilyen ostobán, egymást tépve, megalázva, mert az jó mert elégtételt akarsz a másikon." A megtépázott önbizalom pedig cselekvésre készteti a teremtés koronáit, nem marad más választás, mint kilépni a házasságból. És rögtön adja magát a kérdés, törvényszerű a kapcsolatok felbomlása, fenntartható-e egyáltalán a házasság intézménye a mai keretek között?

Ha a statisztikai adatokat nézzük, nem az igen felé billen a mérleg nyelve, miközben folyamatosan csökken a házasodási kedv, szinte minden harmadik frigy válással végződik. Amennyiben így folytatjuk, kizárólag az öregek és a középkorúak egy része fog házastársi kapcsolatban élni. A házasság elutasítása az elmúlt években ugyanis oda vezetett, hogy 2005 óta a férj, illetve feleség státuszban élők összességében már kisebbségben vannak a gyermekkorúnál idősebb hazai népességben. Erre eddig még nem volt példa: 1869-ben például a 15 éves és idősebb népességnek a 64,4 százaléka élt házasságban, 1960 és 1980 között pedig ez az arány a kétharmados mértéket is meghaladta.

A kiállítás zárónapjára - november 8-án - időzített kerekasztal-beszélgetés során többek között erről is vitázhattak a meghívottak  - Babarczy Eszter eszmetörténész, Hadas Miklós szociológus, genderkutató - és a résztvevők.  "Szomorú lettem, miközben hallgattam a megszólaló férfiakat, néztem az arcokat; olyan volt, mintha egy párterápiás foglalkozásba nyertünk volna bepillantást" - vette magához a szót Babarczy Eszter, hozzátéve, hogy nőként természetesen az ragadta meg, ahogy a nők passzív szerepbe kényszerülve végighallgatják a vallomásokat. Mint mondja, a mások arcán is felfedezni vélt szomorúság annak is szólhat, hogy mindenki fél az egyedülléttől, az elszakadástól, az újrakezdéstől. De miért is mennek tönkre a házasságok? Babarczy szerint leginkább azért, mert sok esetben megoldhatatlan problámaként jelentkezik egy pár életében az az időszak, amikor elmúlik a vibrálás. Ha valami nem működik, máris feltevődik a kérdés: már nem is szeretjük egymást? Akkor meg minek együttmaradni.

A házasság korábban örökre szóló üzleti befektetés volt, éppen ezért nem várták el a férfitól, hogy érzelmileg, szexuálisan is kötődjön párjához. Legitim volt a megcsalás, elnézték, ha a férj szeretőt tartott. A 20. század elején aztán rájöttek az emberek, hogy szólhatna szerelemről is a házasság, így egyre gyakoribbak lettek az ilyen megfontolásból kimondott igenek. Az érzelmek kihűlésével pedig a válás is.

Természetesen a szerelem elmúlásával is egyben lehet tartani egy házasságot. Babarczy szerint igen gyakori, hogy a nő megelégszik a partneri viszonnyal: fontos a kölcsönös bizalom, a tisztelet, ahogy az is, hogy békében együtt neveljék közös gyermekeiket, elmenjenek nyaralni, jókat beszélgethessenek. S mindemellett a feleség nem bánja, ha a férfi olykor félrelép, hiszen valahol ki kell élnie szexuális vágyait, s ha nem a házasság kötelékében, hát akkor azon kívül. Persze akad olyan férfi, akit az is zavar, ha "a feleség mégcsak nem is féltékeny". De mit kezd a nő a vágyaival? Személyfüggő. Keres egy szeretőt, vagy hagyatkozik a saját fantáziájára. Babarczy - mint mondja - sok példát látott arra, hogy az egyenrangú kapcsolatokban a férfi nem érezte jól magát, elveszítette biztonságérzetét, hagyományos szerepét, miszerint ő az erősebb. Így elmegy máshol bebizonyítani mindezt, helyrebillentve ezzel az önértékelését.

Hadas Miklós szerint a férfiszerep tradicionálisan egyet jelent a munkával, a munkával kapcsolatos sikerrel, a versennyel, erővel, tekintéllyel. Így nem meglepő, hogy egyes kapcsolatokban szintén problémát jelent, ha a nő sikeresebb, többet keres;  "tapasztalataim szerint sem a nők, sem a férfiak nem tudják jól kezelni ezt a problémát."

A meghívott vendégek szerint nincsenek általános szabályok, hogy mitől működik egy kapcsolat, mi tart össze egy házasságot. Amennyiben a két fél megtalálja, hogy mi a jó neki, és ezt kölcsönösen tiszteletben tartják, a szerelem elmúlása után is lehet létjogosultsága közös életüknek.