Szextúra a kurválkodó Budapesten
Bordélytúrára megyünk, hagyjanak minket békén az erkölcsös élettel. Prűdek, inkvizítorok, tojásdobálók maradjanak otthon.
„Nem tudna az erény útjára lépni? – Próbálok én, de ahányszor elindulok, mindig elfáradok, és le kell feküdnöm.” A kiránduló társaság – Krúdy, Molnár, Szép, Török és mi – szereti ezt a pimasz, szabadelvű huszonéves lányt. Vonalait nemhogy az idő, de még a különböző korok szépséghóbortja sem kezdi ki. Kávé- és parfümillatba öltözködik, akárcsak az art nouveau-ba és lepedőbe csavarodott kurvázó és kurválkodó Budapest, ahol és amikor bordélytúrára megyünk.
E korban kéjnőhöz jár gyónni a jópolgár, hiszen elviselhetetlenné vált a legkapitálisabb bűn, az erkölcsös élet: a dolgos napirend, az egészséges étkezés, a takarékosság, és a kerámiák gyűjtése. Róza asszony lányaihoz vagy Jolán mádám kurtizánjaihoz tér be egy szégyentelen döngetésre.
De a bohém is megtalálja a maga mulatságát, már ha pénztárcája engedi. Amikor a századfordulón elkezdjük a kirándulást, a korona, a Monarchia valutája még erős, minden egyes bankó kiadását meg kell gondolni. Amikor lezáródik, már semmit nem ér, 1 millió koronát váltanak 80 pengőre 1926-ban.
Sokféle lányt találunk. A szabadelvű város rendőrfőnöke, Thais Elek még 1867-ben vezette be, hogy a bordélyházakon kívül a kéjnők is legálisan gyakorolhatják mesterségüket lakásukon, közös albérletben. Két feltétele, hogy a hölgyek a hatóságnál regisztrálják magukat és rendszeres orvosi ellenőrzésért cserébe váltsanak hivatalos engedélyt, vagyis bárcát. Ők a bárcás lányok.
Kövessük Krúdyt, ő amilyen keveset jár kávéházba, olyan sokat kuplerájba, személyes okokból. Majd meglátják. Jó a cipőjük? Legalább 30 évet sétálunk.
V. kerület, még erős a korona
| Helyesbítés: |
| Kakukk 2 kommentelőnk (lásd alább a kommentek között) felhívta figyelmünket, hogy Róza asszony bordélyháza nem azonos a hírhedt Maison Fridával - valóban, el kell ismernünk, tévedtünk, a kommentet köszönjük, így nem tévesztünk házszámot. Jó lesz nekünk a "rózsaszín függönyökkel" díszített Róza bordély is. |
Ahogy a Magyar utca 34. alatti eklektikus épület felé közeledünk alulöltözött és túlsminkelt hölgyek szirénénekelnek az ablakból. „Gyereeeeeeeee, szé-héhé-p újságíró-ho-hó, te-hedd csak be ideee a harma-ha-di-hik lábadat.” Könnyen el is csavarják a fejünket, és arra vágyunk, hogy ugyanezt tegyék a megénekelt harmadik lábunkkal is, de amikor megtudjuk az árat, zátonyra futunk. Mire az ablak-szirének: „Bruhaha.”
Merthogy Madame Róza bordélyában az alapszolgáltatás 200 korona alatt meg nem kapható, azaz egy tanító teljes havi bérét biztosan el kellene költenünk néhány konzervatívan kezelt percért. Hát igen, itt nem csak a testi gyönyörökért fizetnénk, hanem a szellemért, a társalkodás képességéért, a jó ételekért és a zenéért is – minél magasabbra kapaszkodik egy lány a kéjrangsorban, annál többet várnak szellemétől. Krúdy hátrahagy minket azzal, hogy mindjárt jön, és akkor majd továbbmegyünk, csak beugrik valamiért. De addig se tébláboljunk az utcán, mondja ő, lépjünk be szalonba, üljünk le.
Madame Róza Thék Endre asztalosmestert kérte fel, hogy segítsen berendezni a közös és a magántereket, így mi is kényelemben várakozhatunk a szalonban. Ezalatt valamelyik szobában egy olyan baldachinos ágyban okoz örömöt az írófejedelem a házigazda Rózának, amit szintén Thék mester készített, ráadásul Erzsébet királyné lainzi ágyának mintájára. „Na látja” – bök oldalba egy másik vendég –, „aki itt farag, az farag az Országházban is. Még a miniszterelnök íróasztalát is ő gyalulta. Innen nem csak a lányok vihetnek haza elismerést, hanem ez a Thék is… Thék övéj, hihi", micsoda humor!
A csiszolt humorú vendégtársunk, Pekár Gyula a mádám másik udvarlója, csakhogy most a cserepadon ül. Itt is marad, Krúdy és Róza madame, azaz Schumayer Róza, aki az irodalomtörténetben Pilisy Róza szerzőnevet viseli, hosszan tartják majd a kapcsolatot igaz szerelemben.
Schumayer-Pilisy felemelkedése egyébként nagyon hasonlít a kurtizántörténelem párizsi hősnőjéhez, Madam Païvahoz. A volt prostituált a Champs Elysée 25 alatt, az Hôtel de La Païva pompázatos bordélyházát hozta létre. Az ötlet akkor pattant ki sértett elméjéből, amikor az egyik rosszul sikerült estéje után kihajították egy kocsiból. Megfogadta, hogy a maga ura lesz, majd néhány évvel később részvénytársasági alapon beköltözött az épületbe, amely előtt fogadalmát tette.
Róza szintén nehéz sorsú lányként nőtt fel. 17 évesen árvult el, prostituáltként élt, és végül ő maga is részvényeket értékesített törzsvendégeinek, hogy a mezonfridát megnyithassa. Ha hihetünk Krúdynak, akkor nem csak eredettörténetük hasonlít, hanem egy jeles vendégen is osztozkodnak. Akárcsak egy étteremben, itt is a jeles – és ezek szerint egyáltalán nem szégyenkező – vendégek portréi sorakoznak a falon. „Csupa férfiak. A fölírásokat – melyek bizonyosan a kép alsó részén találhatók – diszkréten takarta a ráma. De még így is felismerte Klára az egyik képben Edwardot, a brit királyt.”
Kaptunk enni, inni, zenét és néhány kedves szót a szirénektől.
VI. kerület, itt az infláció
Néhányéves kitérővel közelítjük a meg a következő állomást, randevúnk van Szép Ernővel, aki éppen egy belvárosi orfeumban gyönyörködik. Azért jött ide, mert „Ott éldegél fesztelen / Egy nő, aki meztelen.” Hát igen, a kávéházak, orfeumok szép számmal fogadják a kéjnőket is. Az Andrássy úton, közel a Nagymező utcai kereszteződéshez a Helvetia kávéházban elegáns a kalandvadászat. Már ameddig hagyják, hiszen 1903-ban Dr. Boda Dezső főkapitány kiutasítja őket és szigorított ellenőrzést követel.
Sőt, máshol még a szeparék ajtóit is eltávolíttatja, hogy a könnyebb ellenőrizhetőség kedvéért függönyöket szereltessen fel (1907). Szép Ernő megsiratja az ajtókat, természetesen versben, Molnár Ferenc pedig korrupciót kiált. A vád nem is olyan légből kapott: minden lány, minden bordély a rendőrök és hivatalnokok kegyeire szorul.
Mire megtaláljuk Ernőt, már 1919-et írunk, és a korona sokkal kevesebbet ér. Megindult a háború utáni infláció, a forradalmak, ellenforradalmak, honvédelem és az ország felosztása rohamosan értékteleníti el a Monarchia pénzét. De mintha a Casino de Paris-ban ebből semmit nem éreznének, Szép gondtalan flörtöl a kiszemelt esti szerelmével. „Úgy vágyom ruhástul önt / Látni egyszer idefönt.” Mire a lány: „Felöltözve, jó uram / Nagyon szégyellném magam.”
Na jó, ezt már unjuk, hárman várunk kalandra, ez meg itt enyeleg. Ernő, találkozunk Jolánnál.
Útba ejtjük még az Erzsébet körút 30-at, a Vértesi Orvosi Műszertárat, ahol veszünk néhány gummit [sic!] és halhólyagot, azaz finom kivitelű, angol és francia minőségű varrás nélküli óvszert. Enélkül egy lépést sem teszünk, hiszen a város minden negyedik polgára, tehát majd 250 000 ember nemi betegségben szenved.
A találkozóhely a kakasos ház, Marinovich Jolán, azaz Jella asszony kuplerája az Ó utcában. Krúdy régi ismerős a környéken, hiszen 1898-ban, amikor Budapestre költözött, az Új (ma Zichy Jenő) utca 33-ban lakott a szomszédban. (Itt is lehetett kuplerájt találni a 29. és 31. számok alatt.) Pilisy iránti szerelme már elmúlt, most már a testes Jellának csapja a szelet.
Minket Huszár Manci mulattat, ismerjük Krúdy Asszonyok díja könyvéből. Manci nem egy lúmen, viszont jól képviseli azt a gyakori sorsot, ami a nyomorból szabadulás eszközének tekinti a női testet. Cselédek, parasztlányok tizenévesen és tízezrével érkeztek a fővárosba, hogy munkát vállaljanak. Naivitásukban kerítők célpontjai, az indóházak környékén fogdosták össze őket.
Akadt olyan, aki már szinte szexrabszolgaként teljesített szolgálatot, aki Törökországba, a Balkánra vagy talán Dél-Amerikába került. Manci a szerencsések közé tartozik, szépen megél, rendesen öltözködhet, igaz, inkább Alice barátnőjének a holmijait hordja, aki merőben más társadalmi hátterű… de hozzá visszatérünk.
Manci szereti az ajándékot, és meg kell hagynunk, igényes is: színházjegyet kér.
A házban felbukkan egy kolléga, valamilyen Lehel, a hírlapíró. „Mit kezdene egy magamfajta férfi a prostitúció nélkül” – kérdezi Alice kisasszonytól, és jól teszi, mert majdnem elfelejtettük ígéretünket, hogy szót ejtünk erről a hölgyről is. Alice jóravaló zsidó polgárcsaládból származik, amelyben ha a hagyományt nem is követték, de mégis a biztonságosan unalmas, vagy unalmasan biztonságos feleségszerepet vitt három házasságban is. Figyelt a napirendre, dirigálta az egészséges ékezést, igyekezett takarékoskodni. Azonban nem bírt bohém éhségével, és állandóan művészek, írók, ripacsok között töltötte az idejét.
A polgári feleség szakmából egyetlenegy ismeretet tudott csak hasznosítani: a finomkodást. Például fehér kesztyűt viselt, és azt is tudta, hogy ebben nem fogadhat el pénzt, hacsak nem suvickolta fényesre a bolti inas. Merthogy a szennyeződés megfogja a finom textilt. Ehhez értett, és minden hasonló kecses tétlenséghez, ami tökéletes gyóntatóvá tette.
VII. kerület, viszlát korona, éljen a pengő
Mire megérkezünk a Király utcába a hiperinfláció tombol. A csonka Magyarország határain túlról érkező tömegek katasztrófálissá teszik a lakáshelyzetet. Még a művelt, tanult, kereső polgárok is összezsúfolódtak társbérletekbe. Török Sándor, az albérletet kereső kollégánk is otthont keres, soha nem marad egy címen néhány hétnél-hónapnál tovább. Éppen erről ír regényt, amolyan portré és kistörténet fűzér lesz, kiváló társadalmi keresztmetszet, Valaki Kopog címmel.
Hozzánk csapódik és elkísérjük a Király utcába. Az Akácfa sarkon három kölyök rikácsol, igazi rosszcsontok a Polgár srácok, mintha a takaros matrózmintás egyenruhából szeretnének szabadulni. A legkisebb odalép egy utcalányhoz: „Mennyi az idő, kurva néni?”. Durr, egy maflás. A kis Polgár bömböl, a másik kettő visít a röhögéstől. (Igazából a történet nem is most játszódik, hanem egy évtizede Andai György szerint, akitől az eredeti változatot ismerjük, de ennyi íróval egy társaságban képtelenség követni az apróbb sajtóetikai követelményeket.)
Aztán megérkezünk a körgangos házba, ahol albérlet várja Törököt, valamint egy egyoldalú szerlem. Megtetszik neki a Kékszemű. A Pollák család lakásából lép ki nap mint nap, de hogy miből él, csak sejthetjük.
Hamarosan kiderül. Pollák úrnak albérlői vannak, együtt laknak. Az albérlők azonban ez egyik szobát továbbértékesítik Pollákné tudta nélkül, itt dolgozik a Kékszemű. A kerítőnő az alkalmi vendégek kezébe egy menüsort nyom, amin több hölgyet is felsorolnak. Tessék választani. Persze az egyetlen bárcás lány a Kékszemű, aki egyúttal villámgyors átöltöző művész. A válogatós vendégek kedvéért minden választás után eltűnik, majd új ruhában és új identitással jelenik meg.
Mire tönkremegy a korona és bevezetik a pengőt, addigra a konzervatív Horthy rezsim is megelégeli a bűnös város kufircolását. 1926-ban úgy megszigorítják a törvényeket, hogy a prostituáltak ismét törvényen kívülre szorulnak. Tudósok, politikusok és írótársaink is kikelnek az iparág ellen. Hunyady Sándor kolléga például Café Grand Maláta ellen szónokol, nem érdekli, hogy az általa kokott-karnak tartott női zenész csapat miért és milyen kényszerből végzi munkáját.
1933-ra már – a más területeken is elburjánzó – fajbiológiai érvelésig vitték el a prostitúció elleni harcot. Tarnovszki Paula a Kalninkin-kórházban végzett kutatásai nyomán megállapította, hogy a prostitúció nem egyszerűen erkölcsi defekt, hanem antropológia eltorzulás. A kisebb koponyaméret a prostituáltak 82,6%-nál kimutatható, míg a parasztok között csak 14%, az „úrhölgyeknél” pedig 2% ez az arány.
Utóirat: Sok-sok mindent nem láttunk. Nem láttuk a sötét oldalt, ami után nincs miért nosztalgiázni, a korrupt rendőröket, az útszéli lányokat, és a lánykereskedelmet sem.
Korábbi cikkek a sorozatból:
Itt szexelt Sade márki a legszívesebben
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
