Maga emelte ki hasából a gyerekeit egy császárral szülő nő

Egy ausztrál nő saját maga hozta világra gyerekeit a császármetszéssel lebonyolított szülés során – írta meg a Daily Mail. A rendhagyó eset Angliában történt, az újdonsült anyuka két kislánynak adott életet.

  • hvg.hu hvg.hu
Maga emelte ki hasából a gyerekeit egy császárral szülő nő

A Daily Mail beszámolója szerint a 41 éves nő a Newcatle-i kórházban hozta világra Matilde-ot és Violet-et. Az eset érdekessége, hogy a teljesen rutinszerű császármetszéses szülés során az anyuka elérthette kezével a hasát és így saját maga emelhette ki testéből az ikreket.

Élettársa és orvosai ugyan ellenezték a különös eljárást, a nő ragaszkodott hozzá, mert mint elmondta, a korábbi császáros szülései nagyon sterilek és személytelenek voltak. „A sebészek arról beszélgettek, mit csináltak a hétvégén, nem törődve azzal, hogy én épp a szülés csodálatos tapasztalatát éltem át” – magyarázta. „Az én testem, az én szülésem, az én gyermekem” – nyilatkozta az újságnak.

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.