„A legtöbb ember személyisége 30 éves kora körül megköt, mint a beton, és soha többé nem lágyul meg” – írta 1890-ben William James amerikai filozófus, a pszichológia áttörő személyisége, az első amerikai kísérleti laboratórium megalapítója. A pszichológusok feltörekvő generációi lényegében a mai napig nem tudták megcáfolni a Harvard professzorának tételeit a személyiség változásaival és stabilizálódásával kapcsolatban.

Az amerikai National Institutes of Health viselkedéskutató laboratóriumának munkatársai 152 ember életét követték végig, és kutatásaik során ők is arra a következtetésre jutottak, hogy személyiségünk hozzávetőlegesen 30 éves korunkig megy keresztül a legradikálisabb változásokon. 30-as, 40-es, 50-es éveink során is változunk, de már csak minimálisan, és sokkal lassabb tempóban, mint előtte.

Ugyanakkor a laboratórium munkatársai azt is megfigyelték, hogy 18 és 30 éves korunk közt általában hajlamosak vagyunk arra, hogy egyre neurotikusabbá és introvertáltabbá váljunk: ritkábban nyitunk az új élmények felé, és egyre kevesebb ismeretséget kötünk. Ez a tendencia 30 fölött is megfigyelhető, azonban a változás mértéke kevésbé szembetűnő.

Flickr / Creative Commons / Jen R

A viselkedéskutatók szerint a jelenség hátterében nem kell semmiféle konspiratív, bonyolult magyarázatot keresni: egyszerűen arról van szó, hogy 30 éves korunk előtt ér bennünket a legtöbb külső hatás: gyermekkor, közösségek, iskolák, első munkatapasztalatok, önálló élet, első szerelmek, családalapítás stb. William James is ugyanezzel támasztotta alá elméletét: legtöbbször 30 éves korunk körül válik viszonylag kiszámíthatóvá az életünk.

A környezeti hatás azonban nem minden, a genetika is jelentős mértékben befolyásolja, hogy milyen személyiségek vagyunk. A neurológiai területén zajló legújabb kutatások szerint az alapvető személyiségjegyeinket nagyjából 40-50%-ban határozza meg a genetika. Ezt részben egypetéjű ikrekkel végzett kutatások során bizonyították be.

A csecsemőosztályokon végzett kísérletek folyamán például azt vizsgálták, hogy melyik csecsemő hogyan reagált a környezetében keletkező zajokra. Az újszülöttek egyik fele a zaj felé fordult, a másik fele pedig elfordult tőle. Amikor életünk későbbi szakaszaiban vizsgálták őket kiderült: akik akkor a zaj felé fordultak extrovertált emberek, a zajtól elfordulók pedig introvertált személyiségek lettek.

Brian Little, a Cambridge-i Egyetem pszichológia professzora legújabb, Me, Myself, And Us című könyvében szintén alátámasztja, hogy a genetika és a környezet határozza meg a személyiségünket, ettől azonban nem kell automatikusan a génjeink és a környezetünk „áldozataiként” definiálni magunkat, mert képesek vagyunk a változásra, még 30 felett is.

Szerinte William James tételét érdemes lehet úgy módosítani, hogy a harmadik x környékén csak félig van betonba öntve a személyiségünk. Little meggyőződése, hogy 30 fölött is képesek vagyunk a tudatos változásra. Egy introvertált személyiségből soha nem lesz extrovertált, és fordítva, nem fogjuk soha átírni a jellemünket, azonban ki tudunk alakítani olyan személyiségrészeket, perszónákat, amelyeket bizonyos helyzetekben képesek leszünk ideig-óráig működtetni, ha szükség van rá.