KSH: A dolgozók több mint harmadának kevesebbet ér a fizetése, mint egy éve
A közigazgatásban és a védelemben dolgozók közül minden negyediknek nominálisan is csökkent a bruttó fizetése.
A közigazgatásban és a védelemben dolgozók közül minden negyediknek nominálisan is csökkent a bruttó fizetése.
A georgiai lakóházra zuhant kőzeteket a Georgiai Egyetem kutatói vizsgálták meg. A kutatás vezetője szerint az eredmények ahhoz is hozzájárulhatnak, hogy egy nagyobb meteor esetleges becsapódása okozta katasztrófát a jövőben el tudjanak hárítani.
Úgy tűnik, a Fidesz nagyon készül az őszre: a szeptemberi hétvégéket már majdnem mind teleszervezték programokkal, és egyre több minden derül ki a Digitális Polgári Körökről is.
Kritizálni azokat a legegyszerűbb, akik közel állnak hozzánk, még akkor is, ha valójában szeretjük őket. Azonban az ilyesfajta megjegyzéseknek hosszabb távú negatív hatásai is lehetnek, főleg idősebb szeretteinkre.
Bige László cége újra csődveszélyben lehet, ha nem kapják meg a működés folytatásához szükséges engedélyt.
Az adásvételek száma várhatóan csak a kedvezményes hitelt kínáló Otthon Start szeptemberi indulása után lőhet ki, de az érdeklődés már most is látszik a lakáspiacon.
Többen arról számoltak be, hogy a székesfehérvári kórházban vízvezeték-szerelők járnak be a kismamákhoz vizsgálat közben. Magyar Péter az egészségügyi államtitkárt kérte számon, aki cserébe beleszállt a hírről tudósító médiumokba, és a Tisza Párt elnökének mentális állapotát is megkérdőjelezte.
Hivatalos panaszt nyújtott be az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságához Tordai Bence Paks II. ügyében. Az ellenzéki politikus szerint a projektre 2017-ben kiadott uniós jóváhagyást vissza kell vonni, és eljárást kell a magyar kormány nyakába akasztani.
Mint a témában jártas és a feleket jól ismerő „nagyon-nagyon okos” embert kérdezte a magyar kormányfőt az amerikai elnök.
Az egyik legelterjedtebb örök vegyi anyag több mint 99 százalékától szabadították meg a vizet amerikai kutatók. A módszer nagy előnye a gyorsaság, a folyamat ugyanis mindössze öt percig tartott.
A tulajdonos lényegében a rekordhajszolásnak él.
A miniszterelnök arra reagált, hogy miért nem csatlakozott – egyedüliként – az Európai Tanács békét szorgalmazó nyilatkozatához.
A politológus nem érti, mi volt ezzel a köztársasági elnök célja.
A YangWang U9 Track Edition összteljesítménye meghaladja a 3000 lóerőt.
A legendás lemezlovas a múlt héten, életének 81. évében hunyt el.
Az ukrán szuverenitásról szóló nyilatkozatot az Európai Unió összes vezetője támogatta – kivéve Magyarország miniszterelnökét, Orbán Viktort.
A Legbelső szív című kisfilm már látható a YouTube-on.
Elismerte a sofőr, hogy hatalmasat hibázott.
A Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói egy új érzékelőt építettek, amely képes rekonstruálni a zárt dobozokban elrejtett tárgyakat. E technológiának köszönhető a raktári robotok úgy pillanthatnak be a szállítandó dobozok belsejébe, hogy hozzájuk sem kell érniük. De nemcsak a raktárakban, hanem a robotikában és a kiterjesztett valóságban is lehet majd kamatoztatni az új megoldást.
A 2023-as beszámolóban annak leadásakor még „csak” 5,3 milliárdos profit szerepelt, de miután Mészáros Lőrinc könyvvizsgálója átnézte a Raw Development Kft. számait, talált további közel egymilliárdot.