Az iparosodott világ legnépszerűbb szabadidős elfoglaltsága a tévénézés. Átlagosan napi három órát, vagyis körülbelül szabadidőnk felét töltjük a képernyő előtt. Főként sorozatokat nézünk, és olyan, mintha nem eresztenének. Persze igazából mi nem tudjuk kikapcsolni. De miért nem?
A komoly fogyasztók ‒ akik napi négy óránál többet ülnek a tévé előtt ‒ annak ellenére sem kapcsolják ki a készüléket, hogy minél tovább tévéznek, annál kevésbé okoz számukra örömöt – derül ki Robert Kubey amerikai médiatudós és Csíkszentmihályi Mihály pszichológus kutatásai alapján Sarah Tomley pszichoterapeuta Mit tenne Freud? ‒ Megoldások hétköznapi problémáinkra a legnagyobb pszichológusoktól című nemrég megjelent kötetéből.
Noha a kutatóknak nem állt rendelkezésére elegendő bizonyíték, hogy a tévézés klinikailag addiktív, több hasonlóságot is felfedezhetünk a sokat tévézők és a drogfüggők között. Mindkét csoport tagjai visszatérően, sikertelenül próbálják csökkenteni a tévénézést/droghasználatot, emellett elvonási tüneteket mutatnak, ha nem kapják meg a „drogot”, és rengeteg időt szánnak a használatra. Kubey és Csíkszentmihályi szerint evolúciós örökségünk része, hogy egy váratlan, új ingerre ösztönös látási vagy hallási válaszreakciót adunk. A csecsemők is hasonlóképp reagálnak: kitekerik a nyakukat, hogy lássák, mi az a zajos, villódzó doboz a sarokban.
Evolúciós kényszer
Valami pozitívnak is kell lennie a sorozatnézésben, ha ennyi időt áldozunk rá. A sorozatban látott szereplők viselkedése és a konfliktusok elgondolkodtatnak, mi vajon hogyan kezelnénk ezeket a helyzeteket. Szociális élményekkel gazdagodunk, ennek része a tanulás, a képzelet, és a műsor utáni társas együttlét, amikor is megvitatjuk a látottakat a családunkkal vagy a barátainkkal.
Arisztotelész, az ókori görög filozófus mondta ki először, hogy az ember „természeténél fogva társas állat”, az evolúciós pszichológusok szerint pedig gondolkodásunk és cselekedeteink jó része a társas problémák megoldására fejlődött ki. A machiavelliánus intelligencia hipotézise szerint a főemlősök intelligenciája elsősorban a komplex társas problémák kezelésével, és nem a táplálékszerzéssel vagy az eszközhasználattal összefüggésben változott az idők során. Tehát a társas interakciókból szerzett tudásunk folyamatos bővítésének szükséglete is egyfajta evolúciós kényszer.
Mi lesz a vége?
Bluma Zeigarnik litván pszichológus egy érdekes jelenségről számolt be 1927-ben: ha félbe kell hagynunk egy feladatot, 90%-kal jobban emlékszünk majd rá, mint azok, akik be tudták fejezni. Ez áll annak a hátterében is, hogy a pincérek miért tudják megjegyezni több asztaltársaság rendelését, hogy aztán egy pillanat alatt elfelejtsék, amikor már véget ért a kiszolgálás.
Zeigarnik munkássága vezetett el a befejezés szükségességének elméletéhez, vagyis ahhoz az igényhez, hogy valaminek a végére érjünk. Nem szeretjük, ha valaminek a közepén meg kell állnunk, talán ez is magyarázza a sorozatok vonzerejét. Ha valami elkezdődött, szeretnénk tudni, mi lesz a vége. Különösen, ha egy történet az emberi kapcsolatokról szól.
Tanács Eszter
Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezménnyel.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.
