HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia
Tetszett a cikk?

Tudjunk meg minél többet a felmenőinkről, próbáljuk megérteni az életútjukat, hogy ne egy hiányokkal teli családtörténetet adjunk tovább, hanem egy élő, gazdag szövetet, ami által a személyes történetünk is gazdagabbá válik – hangzott el a legutóbbi virtuális HVG Extra Pszichológia Szalon estjén június 8-án, amelynek témája a transzgenerációs hatás volt.

Thomas Mann és Gabriel García Márquez családregényeire utalva beszélt Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus, egyetemi docens, a szalon egyik vendége arról, hogy az irodalom segít mélyebben megérteni ezeket a transzgenerációs átöröklődéseket. Utalt arra, hogy a transzgenerációs felfogás egyik első képviselője egy magyar pszichiáter, Szondi Lipót volt, az általa megalkotott ún. családi tudattalan az első kézzelfogható megfogalmazása annak, hogyan hatnak ránk a transzgenerációs tényezők.

Érdekes adalék, hogy Szondit Fjodor Dosztojevszkij olvasása indította el ezen az úton. Nem értette ugyanis, hogyan tudja az orosz író ilyen mélyen ábrázolni a gyilkosok és szentek lelkivilágát. A pszichiáter elkezdte kutatni Dosztojevszkij családfáját, és azt találta, hogy az több száz évre visszamenőleg bővelkedik gyilkosokban és szentéletű emberekben. Dosztojevszkij is magában hordta ezeket a sorslehetőségeket, de kiírta magából őket, és nem lett belőle se gyilkos, se szent – elemezte Kőváry.

Kőváry Zoltán

Koltai Mária pszichiáter, egyetemi tanár, a szalon másik vendége erre reagálva kifejtette, nem véletlen, hogy ilyen nagy szerepe van az irodalomnak a pszichiátriában, hiszen a pszichoterápia alapvetően verbális műfaj, csupa párbeszéd, történetmesélés. A többi művészeti ág ugyanakkor a pszichoterápia gazdag határterülete, ahol az önkifejezés, a szimbolikus belső világok megjelenítése kreatív és korrektív lehetőségeket kínál, nagy szerepük lehet a nehéz családi örökségek feldolgozásában. Elég, ha az önkifejezést segítő mozgás-és táncterápiákra vagy a képzőművészeti terápiákra gondolunk.

Az irodalomnál maradva Kőváry Zoltán felidézte Jean-Paul Sartre francia filozófus szavait, aki szerint a pszichológusnak az a feladata, hogy segítsen a páciensnek „javítani” a saját életregényén. Néhány évtizeddel ezelőtt jöttek rá a narratív pszichológia képviselői arra – folytatta Koltai Mária –, hogy felülvizsgálhatjuk és átírhatjuk azokat a forgatókönyveket, sokszor mérgező folyamatokat, amelyeket az őseink egymásnak adtak át.

Lojalitás az ősökhöz

Na de milyen mintázatokat fedezhetünk fel a felmenőink életében? Mikor érdemes gyanakodnunk, hogy egy „családi örökség” szól bele a dolgaink alakulásába? Kőváry Zoltán válaszában visszautalt Szondira, aki a visszatérő mintázatok négy területét jelölte meg. Ezek a szerelmi társunk, a hivatásunk, a világnézetünk kiválasztása és a betegség-és halálválasztás.

Ez utóbbira hozta fel példaként Koltai Mária a családokban újra és újra megjelenő öngyilkosságok kérdését, és rögtön hozzá is tette, hogy ez az ismétlődés sok generáción keresztül folytatódhat egészen addig, amíg valaki fel nem ismeri a mintázatot, és nem kezd vele valamit.

Koltai Mária

A klinikai szakpszichológus hozzátette, hogy a rádöbbenés, a felismerés csak az első lépés, ettől még semmi nem fog megváltozni. A változáshoz legtöbbször terápiára van szükség, ami nagyon kemény munkát és sok szenvedést is jelent. Ezen a ponton a szakértők behoztak egy újabb kulcsfogalmat: a felmenőkhöz való lojalitást.

Az ősök sorsának ismétlése ugyanis azt is jelenti, hogy hűséges vagyok hozzájuk. És ha ez a „láthatatlan”, transzgenerációs lojalitás nem tudatosul, akkor előfordulhat, hogy emiatt lesz valaki szenvedélybeteg vagy bántalmazó. De fontos hangsúlyozni, hogy mindig dönthet az ember másképp, és a „kényszersorsát” – ez megint a zseniális Szondi szava, hangzott el –  a saját szabad akaratából választott sorsba, egy új narratívába fordíthatja.

Titoktól a megbékélésig

hvgkonyvek.hu

Koltai Mária felhívta a figyelmet arra, hogy a traumák – a társadalmi és a családi traumák egyaránt – gyakran titkokká válnak, de előbb- utóbb fény derül rájuk, mert mindig vannak tanúk, érintettek, akikben ez haragot, félelmet, szorongást, bűntudatot kelt, ami a gesztusokból, az otthon vagy a közösség atmoszférájából érezhető. A leszármazottak rájönnek, hogy valami nem kerek, nem stimmel. Ezek a titkok benne vannak a levegőben, hatással vannak a család viselkedésére, és tüneteket okoznak a titkokra érzékeny gyerekeknél. Az is érdekes, hogy a gyerekek tünetei gyakran beszédesek, szimbolikusan utalnak arra a titokra, amit nem „mesélnek el” az adott családban.

A pszichiáter kiemelte annak fontosságát, hogy meséljünk az ősökről, próbáljuk megérteni a sorsukat, hogy ne egy hiányokkal és elhallgatásokkal teli családtörténetet adjunk tovább, hanem egy élő, gazdag szövetet, ami által a személyes történetünk is gazdagabbá válik.

Persze a nehéz érzésekkel – a fájdalommal, a szégyennel, a megalázottsággal – senki nem szeret szembenézni, de segíteni kell az embereknek abban, hogy „felhozzák” az elfojtásból és átéljék ezeket az érzelmeket. A szembenézés ezt a feldolgozási folyamatot is jelenti, a ráébredés kevés. Ezt persze legszívesebben mindenki megúszná, mert nehéz és fájdalmas folyamat, ami után viszont jön a megbékélés. Innentől már nem engem terhel ez az egész érzelmileg, megszabadítottam magam a titok súlyától. Ez a feladatunk akár terápiában, akár önsegítő csoportban vagy egyedül.

Saját felelősségre

Rendelje meg online!

A transzgenerációs megközelítésnek van egy árnyoldala is: rá lehet kenni a felmenőkre a problémákat, mondván tőlük örököltem, nem tehetek arról, hogy ilyen vagyok, és ezen nem tudok változtatni.  Ilyenkor az ember egész életére felmentve érzi magát, mert nem hajlandó szembenézni azzal, hogy kezdenie kell valamit „az örökségével”.

Koltai Mária szerint ez egy hazug és rossz életstratégia, azt jelenti, hogy nem vállalom a felelősséget a saját életemért, a cselekedeteimért. Ugyan valóban sok mindent örököl az ember, de az már a saját döntésem, hogyan viszonyulok másokhoz, mitől félek, mibe fektetem az energiáimat, ezért nem az anyám meg a nagyanyám a felelősek. Tehát nem mondhatom, hogy alkoholista lettem, mert ilyen géneket örököltem, vagy ezt a mintát hozom a felmenőimtől.

A szalon végén a pszichiáter lényegesnek tartotta kiemelni, hogy nemcsak traumákat öröklünk, hanem pozitív dolgokat is. Minden családban – még a legnehezebb történetekben is – fellelhetőek értékek, találni egy jó szereplőt. Az élet egy színes szőttes, mindig van egy vigaszt nyújtó szál is.

Gócza Anita

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, amelyben örökölt sorsunkkal, a transzgenerációs hatással foglalkozunk.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.

A most megjelent Transzgenerációs történetek című könyvről itt talál infókat.



HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!