Apám más politikai nézeteket vall, mint én. Ezzel semmi probléma nincsen, hiszen más generáció vagyunk, másképpen nőttünk fel, és korunkból adódóan is eltérnek a prioritásaink az életünkben. Bár egy család vagyunk, egy ideje mégis más társadalmi réteghez tartozunk: aktív életszakaszában apa munkásember volt, most kisnyugdíjas, én pedig feltörekvő értelmiségi. Különböző aspektusból nézünk a politikára. Amikor a sakkasztal mellett szóba kerül a közélet, óhatatlanul kifejezzük tetszésünket vagy nemtetszésünket a hatalom ügyködéseivel kapcsolatban, és az is előfordul, hogy vitába keveredünk, mert másképp látjuk a dolgokat.

Ezt a vitát széleskörű tájékozottság alapozza meg, és kifinomult érveléssel fejtjük ki a véleményünket, ami igen építő, ismereteket bővítő, roppant kielégítő társas interakció. Sohasem alkalmazunk lekicsinylő, ítélkező, agresszív kommunikációt, és nem akarjuk mindenáron meggyőzni egymást. Apám bölcs derűvel fogadja el, hogy másképpen gondolom, mint ő, és nem akar mindenáron meggyőzni. Büszke rám, hogy kreatívan gondolkodom, és ügyesen érvelek az igazam mellett.

Ábrándjaimban ilyennek képzelem a családon belüli politikai beszélgetéseket. De a realitásban egyáltalán nem így történnek. A szomorú valóság az, hogy sok családban a politikai beszéd feszült, ítélkező és indulatos vitát szül. Az információk rendszerint hiányosak, nem tényeken alapulnak, az érvelés érzelmi alapú, és a konfliktus szinte vérre megy.

Hogy vagytok?

A folyamat akár az ártatlan „Hogy vagytok?” kérdéssel is elindulhat. A nagyszülők egészségi állapotától rövid út vezet a minősíthetetlenül leromlott egészségügyi rendszerig. Erre föl a sógor szóba hozza az oktatás állapotát is, mert ő ebben érintett. Megemlítenek még néhány közéleti kérdést, és pár percen belül a nagybácsi már az óriásplakátok lózungjait skandálja. A veje erre felül a magas lóra, és keményen kioktatja, mire a sértődött kisöreg élénk migránsozásba és sorosbérencezésbe kezd, végül a vő agymosottnak titulálja apósát, majd veszi a kabátját.

Így válik az ünnepi összejövetel nyomasztó veszekedéssé, és a családi fészek ideológiai harctérré. Nem ritka, hogy rokonok annyira össze tudnak veszni a politikán, hogy inkább megszakítják egymással a kapcsolatot.

A család sokszínűsége

Rendelje meg online!

HVG Extra Pszichológia

Miért csináljuk ezt magunkkal? Miért mérgezzük az értékes és egyre korlátozottabb együtt töltött időt parttalan megosztottsággal? Mentálhigiénénk alapvető és elengedhetetlen feltétele a kielégítő szociális kapcsolódás, és ez csak erőszakmentes kommunikációval valósítható meg. Legyünk empatikusabbak egymással, mert a család nem olyan homogén egység, mint elsőre gondolnánk. Nem egyforma hatások érnek minket, és nem is azonos pozícióból látjuk a világot. Vertikálisan a korosztályok közötti differenciából, horizontálisan pedig a képzettségi, munkahelyi és a családhoz kapcsolódó baráti, párkapcsolati különbözőségekből áll össze a családok sokszínűsége. Ennek összehangolása csak megértéssel lehetséges.

Az idősebb generáció a saját bőrén tapasztalta a XX. század borzalmait és megalkuvásait. A baloldaliság mást jelent annak az embernek, akinek a hozzátartozóit koncentrációs táborokban pusztították el vagy éppen a Dunába lőtték, esetleg a húgait, édesanyját megerőszakolták az orosz katonák „felszabadító” seregei, vagy akinek félnie kellett, hogy éjjel elviszik vallatásra egy nagy fekete Volgával, mert véletlenül mások füle hallatára kicsúszott a száján egy rendszerellenes vélemény.

Jellemző, hogy ebben a generációban inkább a konfliktustagadó vagy konfliktuskerülő szocializáció ment végbe. Ez sok esetben azzal jár, hogy nem szívesen alakítanak ki a hatalommal szemben kritikai véleményt és politikai identitást. A hatalomnak inkább alávetik magukat, így befolyásolhatóbbak és kevéssé asszertívak.

Ahogy mi magyarok kötődünk egymáshoz

Az érzelmeken alapuló politizálás nálunk nagyon általános, de sajnos a politikai identitás, a tájékozottság és a vitakultúra tekintetében sem állunk fényesen. A tudatos politizáláshoz meg kellene tanulnunk a közéleti részvételről és a demokráciáról egyet s mást, de ennek az önfejlesztésnek a terepe nehezen körvonalazható. Az elsődleges szocializációt, az erkölcsi, ideológiai alapokat a családunkban kapjuk meg.

Egy 2019-es tanulmányában Moreno Mancosu olasz és David N. Hopmann dán politológus leírta, hogy a családközpontú kultúrákban – például a mediterrán országokban – a rokonok erősen kötődnek egymáshoz, és nagy mértékben befolyásolják egymás politikai attitűdjét és társadalmi viselkedését. Ezzel szemben Észak-Európában és az Egyesült Királyságban, ahol a családi kötődés gyengébb, ez kevésbé jellemző, de sokkal inkább elfogadják a családon belüli eltérő politikai véleményeket. Mi magyarok a megfigyelésem szerint inkább bizonytalanul, szorongóan kötődünk egymáshoz.

Fontosnak tartjuk mások véleményét és félünk a szeretteink elvesztésétől. Mégis keveset foglalkozunk egymás lelkével, hogylétével. A „macerás” kritikai gondolkodásra nevelés helyett sokszor csak az ítélkezést és az indulatot adják át a szülők a gyermekeiknek. Még ha meg is lenne a jó szándék, a családi összetartás csökken, a generációk közötti szakadék pedig egyre növekszik.

Rejtett dinamikák

A családi asztal körül kialakuló pártpolitikai veszekedések hátterében mélyebb kapcsolati dinamikák is állhatnak. A családok gyakran hordoznak magukban meg nem oldott problémákat, ki nem mondott sérelmeket vagy rivalizálást. Ezek a tudattalan, vagy félig tudatos stresszforrások sokféle eredetűek lehetnek.

Ilyen például, ha a szülők magányosnak érzik magukat az üres fészekben, és ezért neheztelnek a gyermekeikre, vagy a fiatalok fölényeskednek a tudásukkal, amit a felgyorsult technikai fejlődéssel szereztek. A pár tagjai közötti szexuális frusztráció vagy az egyenlőtlen munkamegosztás is szülhet indulatokat. A felgyűlt feszültségek könnyen ventilálódnak a politikai vitákban, így nyíltan továbbra sem osztják meg egymással a valódi gondokat.

Pedig szükségünk van egymásra, szükségünk van arra, hogy mindenki jól érezze magát a családban. Nem szabad a szőnyeg alá söpörni az egyéni problémákat. Tanuljunk meg jól beszélgetni egymással. A polarizáció nem alakul ki olyan közegben, ahol megértik egymást az emberek. Amikor a szeretteinkkel vitázunk a közéletről, mindig figyeljünk az erőszakmentesség alapelveire. Ne akarjuk kritizálni vagy megbántani a beszélgetőpartnerünket. Az együttérzés a másikkal, az empátia, az őszinteség segít abban, hogy meglássuk, valójában mi áll egy-egy érzelem, indulat háttérében.

Nógrádi Csilla pszichológus írása a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban jelent meg, amelyben hatással, befolyásolással és a manipulációval foglalkozunk.

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja – akár a Kamasz különszámot is megkaphatja ajándékba.