HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia
Tetszett a cikk?

Az egypetéjű ikrek rejtélyes kötődése mindig is érdekelte az embereket. A születésük után különválasztott testvérek szomorú történetéből a kutatók is sok mindent megtudhattak az öröklődés és a környezet hatásairól.

Az 1940-es születésű James Springer képét könnyen magunk elé képzelhetjük: közepesen hosszú barna haja a szemébe lóg, és amikor mosolyog, a szeme körül megszaporodnak a vidám szarkalábak.

Egyetlen fénykép alapján egész életet építhetünk fejben a férfi köré: szép reggelre ébred Ohio állambeli házában. Feleségével, Bettyvel megreggeliznek (Lindától, az első feleségétől már régen elvált), majd Jim cigarettára gyújt, mielőtt munkába indul.

Útközben talán meglát egy szomszéd kutyát, amelyről eszébe jut saját gyermekkori kedvence, Toy, akire feltehetően a mai napig szeretettel gondol. Bár a nap jól indul, elképzelhető, hogy Jim kissé kimerült, mivel rosszul aludt; 18 éves kora óta hajlamos a stressz okozta migrénekre.

Ahogy az megszokott, beszáll Chevrolet márkájú autójába és elhajt, hogy elintézze a rá váró feladatokat. Talán egy nap fia, James Allan vezeti majd ugyanezt a kocsit.

Hétköznapi élet

Rendelje meg online!

Nagyjából negyven mérfölddel Jim Springer lakhelyétől James Lewis szintén egy hétköznapi, megdöbbentő eseményektől mentes élet lebonyolításával foglalkozik. Vajon milyen ember lehetett a volt felesége, Linda? Mi mindenben különbözik második és jelenlegi házastársától, Bettytől?

Jim talán még felnőttként is elmosolyodik egy kutyán, ha az hasonlít Toyra, aki Jim gyerekkorában volt a család kedvence. Lehet, hogy egy Chevrolet autó vezetése is egy gyermekkorba visszanyúló vágy beteljesítésének eredménye. James Alan, Jim fia bizonyára sok mindenben hasonlít az édesapjára, de remélhetőleg nem örökölte apja migrénhajlamát.

Két különböző személy

James Springer és James Lewis két különböző személy. Meghökkenésre ad okot, hogy a keresztnevük, valamint első és második nejük neve is megegyezik.

Még furcsább, hogy korábbi kedvenceik is azonos néven osztoztak, az iskolában kedvenc tárgyuk volt a matematika, és hogy felnőttként mindkét férfi Chevrolet márkájú autót vezetett.

Ha a fiaik neveinek azonosságába is belegondolunk, kezd kissé hátborzongatóvá válni az egész. Ezek persze szórakoztató egybeesések, de azért komoly érdeklődésre nem adnak okot. Akkor miért lett a két férfi Amerika-szerte ismert az 1970-es évek végén?

A sors keze

Azért, mert Jim Springer és Jim Lewis ikrek, akiket születésük után nem sokkal elválasztottak egymástól. Életük első heteit leszámítva sohasem találkoztak az előtt, hogy 39 éves korukban ismét egymásra találtak, sőt, Springer úgy tudta örökbefogadó szüleitől, hogy ikertestvére még csecsemőkorában meghalt.

Az ikreknek számos lehetőségük volt a véletlen találkozásra az évek alatt: nemcsak közel laktak egymáshoz, de mindketten rendszeresen nyaraltak ugyanazon a floridai településen.

A sors mégis úgy hozta, hogy csak 1979 februárjában találtak újra egymásra, miután Lewis – örökbefogadó édesanyja unszolására – januárban a helyi bírósághoz fordult, hogy minél többet megtudhasson rég elveszettnek hitt testvéréről.

Olvassa tovább Szakács Hanna pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben kapcsolatainkkal foglalkozunk.

Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál, vagy rendelje meg!


HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!