szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A párizsi önkormányzat közgyűlése a reklámozást érintő új szabályozásában jelentősen csökkentette a reklámfelületeket a francia fővárosban.

Négy évi társadalmi vita után kedd esti közgyűlésén apárizsi önkormányzat úgy döntött, hogy a városszerte, de elsősorban a bevezető autóutak mentén látható több, mint ezer, 12 négyzetméternyi felületű 4x3 méteres óriásplakátnak el kell tűnnie Párizsból.

A francia fővárosban jelenleg 2500 nyolc és tizenkét négyzetméteres óriásplakát található, de január 1-től a maximális méret nyolc négyzetméter lesz. A hirdetők két évet kaptak a 4x3 méteres felületek felszámolására, addig a meglévő óriásplakátok még kint maradhatnak, de újak már nem kerülhetnek az utcákra.

Emellett az éjszaka felületüket váltó hirdetőtáblák, a hatezer üzlet bejáratára vagy kirakatába kitett kisebb reklámhordozók, a tömegközlekedési járművekre és taxikra felragasztott hirdetések is megszűnnek a francia fővárosban.

A rendeletet a fővárosban többségben lévő baloldal és a Zöldek, valamint a centristák szavazták meg, míg a kormánypárti jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMO) az intézkedés ellen voksolt. A hirdetőket képviselő Utcai Reklámozás Uniójának elnöke, Stéphane Dottelonde viszont túl szigorúnak tartja a szabályozást. Szerinte a közeljövőben 50-60 százalékkal csökken a hirdetések aránya, amely a gazdasági, kereskedelmi és kulturális dinamizmust is fékezni fogja a fővárosban.

Megjelent a madárinfluenza Hajdú-Biharban

Megjelent a madárinfluenza Hajdú-Biharban

„Már azzal szívességet tettem, hogy megszólaltam magyarul” – lekezelően beszélt a romániai segélyhívó diszpécsere egy marosvásárhelyi magyar nővel

„Már azzal szívességet tettem, hogy megszólaltam magyarul” – lekezelően beszélt a romániai segélyhívó diszpécsere egy marosvásárhelyi magyar nővel

Ezerszámra jöttek az autóroncsok Amerikából – lebukott egy maffiacsoport, aminek magyar szála is van

Ezerszámra jöttek az autóroncsok Amerikából – lebukott egy maffiacsoport, aminek magyar szála is van

Szinte mindenki küzd vele, mégsem szólnak előre

Szinte mindenki küzd vele, mégsem szólnak előre