szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Rendőri védelmet kapott Pierluigi Collina egykori neves olasz labdarúgó-játékvezető, miután fenyegető üzenetek érkeztek címére.

Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint a rendőri kíséretről Toscana tartomány illetékes hatóságai döntöttek, hitelt érdemlőnek tartották ugyanis a labdarúgással kapcsolatos - közelebbről nem részletezett - fenyegető hangvételű üzeneteket.

A tar fejéről és átható tekintetéről is ismert, 47 éves Collina pályafutása során négy nagy döntőt vezetett: 1996-ban az atlantai olimpián, 1999-ben a Bajnokok Ligájában, 2002-ben a világbajnokságon, 2004-ben pedig az UEFA Kupában dirigálta a finálét. A bíráskodástól 2005 augusztusában vonult vissza, azóta az olasz első és másodosztályú labdarúgó-bajnokságban tevékenykedő játékvezetők főnöke.

MTI Világ

Még egy évet bíráskodhat Collina

Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) elfogadta azt a szabálymódosítást, melynek révén a világ egyik legjobb játékvezetőjének tartott, idén 45 éves Pierluigi Collina még egy évig bíráskodhat – jelentette be Franco Carraro, a FIGC elnöke.

MTI Világ

Collina most a reklámszerződése miatt nem bíráskodhat

Reklámszerződése miatt mégsem bíráskodhat a következő idényben a világ legjobb játékvezetőjének tartott, idén 45 éves Pierluigi Collina, aki az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) különengedélyével még egy évig fújhatná a sípot.

Kiszivárgott fotón látszik, milyen vékony lehet valójában az iPhone 17 Air

Kiszivárgott fotón látszik, milyen vékony lehet valójában az iPhone 17 Air

Az Erdős Péterről jelentő ügynök lemaffiózózta, veszélyes elemnek tartotta a mindenható popcézárt

Az Erdős Péterről jelentő ügynök lemaffiózózta, veszélyes elemnek tartotta a mindenható popcézárt

Az irodaszereken túl – fenntartható megoldásokkal a munkahelyi jóllétért

Az irodaszereken túl – fenntartható megoldásokkal a munkahelyi jóllétért

Elengedhetik a lengyelek a rezsicsökkentést, olyan alacsony a piaci áramár

Elengedhetik a lengyelek a rezsicsökkentést, olyan alacsony a piaci áramár