szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Közel kétszáz késszúrással végzett anyjával egy csíkszeredai fiatalember.

A Hargita megyei rendőrség sajtóközleménye szerint a rendőröket telefonon riasztották szerda délután, mert látták, hogy az egyik csíkszeredai utcán egy meztelen férfi kószál. A helyszínre kiszálló rendőrök azonosították a 27 éves fiatalembert, aki tolmácsként dolgozott egy helyi cégnél. Beszállították az őrsre, ahol elmondta, hogy megölte anyját, és azért kószál meztelenül, „hogy megtisztuljon”.

Többen tudni vélik, hogy a gyanúsított a Szentírást olvasta bolyongása közben, a rendőröknek pedig azt mondta, hogy az Úr parancsára követte el tettét. A fiatalember és anyja, egy 60 éves nyugdíjas tanárnő lakására kiszálltak a rendőrök és ügyészek, ott egy véres lepedőbe csavart, megcsonkított holttest feküdt a földön, mellette volt a konyhakés, amellyel számos szúrt és vágott sebet ejtettek az áldozaton.

MTI Itthon

Geszti anyagyilkos: tíz évig börtönben marad

Halálra verte édesanyját, majd csaknem két hétig a holttesttel egy lakásban tartózkodott az a férfi, akit emberölés miatt jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden. Ez hároméves enyhítést jelent az elsőfokú ítélethez képest.

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Megszegte az OTP és az MBH a pénzmosás elleni szabályokat, annyi büntetést fizethetnek, amennyi profit egy hosszabb kávészünet alatt összejön

Megszegte az OTP és az MBH a pénzmosás elleni szabályokat, annyi büntetést fizethetnek, amennyi profit egy hosszabb kávészünet alatt összejön

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Brutális viharok mosták el Mekkát és Dzsiddát, konténereket dobált a szél

Brutális viharok mosták el Mekkát és Dzsiddát, konténereket dobált a szél