szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Június 5-én adják át Bécsben a Johann Hölzelről, művésznevén Falcóról elnevezett utcát. Az osztrák zenész 1998-ban hunyt el autóbalesetben.

Az énekes 1957-ben látta meg a napvilágot, majd 1977-ben kezdett zenei karrierbe, miután egy év után otthagyta a bécsi konzervatóriumot. A kelet-német síugró Falko Weisspflog után vette fel a Falco művésznevet.

Első sikere az 1982-es Der Komissar volt, amely több országban a toplisták élére került. Az igazi áttörést azonban az 1986-os Rock Me Amadeus hozta meg neki, amelyet a Mozart életéről szóló, Oscar-díjas Amadeus inspirált.

Halálát egy 1998. február 6-án bekövetkezett autóbaleset okozta, amikor a Dominikai Köztársaságban egy busszal ütközött össze, két héttel 41. születésnapja előtt. Az első hírek szerint a boncolás során vérében alkohol és kábítószer nyomait találták, ezt azonban később nem erősítették meg. A bécsi központi temetőben, a Zentralfriedhofban helyezték örök nyugalomra. A Falcogasse az énekes édesanyjának egykori lakásához közel található.

Hét nap

Besúgó cseh popsztár

Václav Neckár, az egykori szocialista Csehszlovákia egyik legnépszerűbb táncdalénekese kilenc éven át jelentett a...

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

Univerzális oldóanyag a víz, de rengeteg pénzt is tud termelni

Univerzális oldóanyag a víz, de rengeteg pénzt is tud termelni

Hivatalos: január 22-én mutatja be a Samsung a legújabb csúcsmobiljait

Hivatalos: január 22-én mutatja be a Samsung a legújabb csúcsmobiljait

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor "szarember", ne is reméljen Kossuth-díjat, legfeljebb "azoktól"

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor "szarember", ne is reméljen Kossuth-díjat, legfeljebb "azoktól"