szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy hónap alatt nyolcvanezer példányban kelt el az első vécépapírra nyomtatott rémregény Japánban.

Szuzuki Kodzsinak, a híres japán írónak a Csepp (Drop) című regényét húszezer példány eladása választja el attól, hogy bestsellerként emlegessék, pedig még egyetlen könyvkiadó sem adta ki - a Hajasi papírgyártó cég terméke, vécépapírra nyomva árusítják. A vécépapírhorror lélektani mű, amely egy kis japán vécé négy fala között játszódik, és pontosan 88 centiméter hosszú. 210 jenbe (450 forint) kerül.
 
Japánban hagyománnyá vált, hogy az illemhelyen töltött időt is hasznosan töltik az emberek, ezért a japán papírgyártó cég már jó ideje tréfás történeteket vagy nevelő célzatú szövegeket, rajzokat nyomtat az általa forgalmazott egészségügyi papírra.

A Csepp című vécépapírhorrort árulják nagyáruházak háztartásicikk-osztályain, de könyvesboltokban vagy interneten is. A cég szóvivője szerint a vécépapír hihetetlen mértékű fogyása Szuzuki népszerűségének köszönhető, akinek hírnevét a világban Kör című horrorjának hollywoodi filmváltozata hozta meg.
 
Szuzuki a papírgyártó céggel 2 ezer szavas, vécében olvasásra szánt rémregényben állapodott meg, mert szerinte a mellékhelyiség esetenként nedves, sötét és piszkos volta félelmet gerjeszt.

Nehéz helyzetben lévő fiatalok érettségihez jutását támogatják a Józsefvárosban

Nehéz helyzetben lévő fiatalok érettségihez jutását támogatják a Józsefvárosban

A Kúrián támadják meg a jogvédők a mini-Pride betiltását

A Kúrián támadják meg a jogvédők a mini-Pride betiltását

Magyar: Több támogatást kapott a Tisza Párt magánszemélyektől, mint a Fidesz

Magyar: Több támogatást kapott a Tisza Párt magánszemélyektől, mint a Fidesz

Stephen Fry kiállt a Budapest Pride mellett, modern fasizmusnak nevezte a magyar helyzetet

Stephen Fry kiállt a Budapest Pride mellett, modern fasizmusnak nevezte a magyar helyzetet