szerző:
hvg.hu

Úgy tűnik, nincs olyan film, amiben ne lehetne politikai felhangot találni, ha valakinek ez a célja. Ezúttal az ártatlan mesének látszó Avatart vádolták meg az amerikai jobboldal képviselői veszélyes liberalizmussal.

Az Egyesült Államok konzervatív politikusai és gondolkodói régóta gyanakvással tekintenek Hollywoodra, az ott dolgozókra és termékeikre. Valóban nem gyakori a filmkészítők köreiben a republikánus érzelmű szavazó, és meggyőződésüket látványosan ki is mutatják általában.

A legutóbbi elnökválasztáson például a legnagyobb sztárok, mint Oprah Winfrey, George Clooney, Matt Damon álltak Obama mellé, míg konzervatív ellenfele, McCain szinte egyetlen komoly nevet sem tudott felmutatni. Állítólag Roland Emmerich, a mostanában az egyik legtöbb pénzt költő és begyűjtő rendező még azt a kiszólást is megengedte magának, hogy Bush miatt nem készítette el a rendkívül sikeres Függetlenség napja második részét, de majd most.

Nem szabadna velük éreznünk
A republikánus média most egy másik sci-fit, az Avatart támadja túlzottan liberális eszmék terjesztése miatt; elsősorban a film rendezője, James Cameron által kitalált Pandora bolygóval és annak lakóival való empátiát kárhoztatják, illetve a környezetvédő üzenetet tartják túlzásnak. A Guardian egy csokorba gyűjtötte az összes kirohanást.

"Rossz színben tünteti fel a militarizmust, a kapitalizmust és az imperializmust" - állítja egy szerző a New York Pressben, míg John Nolte "leegyszerűsített, revizionista bosszúfantáziának" nevezte a filmet blogjában.

A Weekly Standard kritikusa, John Podhoretz szerint az Avatar "arra kéri a közönséget, hogy amerikai katonák felkelők általi elpusztításának drukkoljon", ami "az Amerika-ellenesség mély kifejezése".

Govindini Murty, a Libertas nevű konzervatív weboldal szerzője valamivel megengedőbb. "Bár az Avatar hihetetlenül zavaróan emberellenes, hadseregellenes és nyugati világ-ellenes, elképesztő látványa, technológiája és remek filmkészítési háttere van, hogy megragadja az emberek figyelmét" - írta Murty.

Még a New York Times is szóvá tette, hogy James Cameron filmje "egy 22-dik verziója az amerikai kolonializmus versus britek, az India versus Raj vagy a Latin-Amerika versus United Fruit" témának.

A mozinézőket láthatóan politikai meggyőződéstől függetlenül elvarázsolja a film, ahogy velünk is történt. Három héttel a bemutató után az Avatar 1 milliárd dolláros bevételnél tart globálisan, ami még a feltételezett 250-500 milliós gyártási költséghez képest is igen szép eredmény.


KM
3744 ember hiába várta a visszajáróját a BKK automatáiból

3744 ember hiába várta a visszajáróját a BKK automatáiból

Két újabb melegrekorddal indult a kedd

Két újabb melegrekorddal indult a kedd

Pikó András rendőröket kért a megtámadott Aurórához

Pikó András rendőröket kért a megtámadott Aurórához

Boross Péter "ártó szellemekről" beszélt 1956-ra emlékezve a Műegyetemen

Boross Péter "ártó szellemekről" beszélt 1956-ra emlékezve a Műegyetemen

18 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek el a Borkai-botrányban emlegetett vállalkozók

18 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek el a Borkai-botrányban emlegetett vállalkozók

Hamarosan jönnek az S-rendszámos autók

Hamarosan jönnek az S-rendszámos autók