Tíz évvel ezelőtt, amikor bemutatták az Oasis terveti, senki sem gondolta komolyan, hogy amit a papírlapok rejtenek, egyszer valósággá válik. Pedig így történt, és a kész jármű számadatai lenyűgözők: 1,2 milliárd dollár költségből építették meg, 2800 ember dolgozott a megvalósításán. Összesen 140 ezer tonnát nyom, így 45 százalékkal nehezebb, mint az eddigi legnehezebb hajótest. Az Oasis 72 méter magas, ami 26 emeletet foglal magában és 360 méter hosszú, vagyis 22 méterrel hosszabb, mint az előző rekordtartó hajó, az Independence, aminél a szélessége is nyolc és fél méterrel több.
A cikk folytatását és a fotókat ide kattintva érheti el.
Tengeren úszó nagyváros
Decemberben bocsátották először útjára, hogy a finnországi Turku kikötőjéből végső otthonába, Florida partjaihoz érkezzen a világ legújabb és legnagyobb utasszállító hajója, az Oasis. A hajócsoda tervei tíz éve kerültek először nyilvánosságra, azóta várta mindenki, hogy milyen is lesz majd az úszó város. Most minden kiderül.

Magyar Péter programot hirdetett Szent István néven
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.