szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem elhidegülés, hanem részben horkolás miatt él két házban Helena Bonham Carter brit színésznő és férje, Tim Burton rendező.

A kétházas pár nem házaspár: sohasem házasodtak össze. Házaik egymás szomszédságában vannak, így nem kell messzire menniük, ha találkozni akarnak. Bár különcnek számítanak, Carter szerint ugyanannyi időt töltenek egymással és két gyerekükkel, mint más párok.

A "különházasság" oka, hogy Carter háza nem volt elég nagy, ezért vette meg Burton a szomszéd épületet. Nem mellékesen horkolás és emiatti korholás is belejátszott a megoldásba: nem a feleség hangoskodik alvás közben, ő csak emiatt. Bár Burton éjszakai "harsonajátékát" csendesíteni lehetne orrműtéttel, a rendező nem hajlandó erre.

Carter - aki általában igényes filmekben játszik - sokkal könnyebbnek találja munkáját, mint családja eligazgatását, gyerekeik nevelését."Nem őket minősítem, amikor azt mondom, hogy a munka sokkal inkább könnyed játszadozás. Amikor otthon vagyok, úgy érzem magam, mintha gyártásvezető lennék: soha semmi sincs kész" - idézte a színésznőt a Daily Telegraph című brit lap. Tim Burton rendezte többek között az Ollókezű Edward és az Alice Csodaországban című filmet is. 

kadarm Shake

Mese Alízról, aki beleesett a lyukba

Lewis Carrol valószínűleg forog a sírjában, de nem hinnénk, rajta kívül sokakat zavar, hogy világhírű abszurd meséjéből habos-babos szórakoztatóipari termék készült – filmet ajánlunk.

Elemzők szerint a magyar ipar még el sem érte a gödör alját

Elemzők szerint a magyar ipar még el sem érte a gödör alját

A magyar politika egy posztgyurcsányi világban: milyen hatással lehet ez Magyarékra, feltámadhat-e a DK, kit utálhat majd a Fidesz?

A magyar politika egy posztgyurcsányi világban: milyen hatással lehet ez Magyarékra, feltámadhat-e a DK, kit utálhat majd a Fidesz?

Mesterházy Attila Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról: Itt az idő, hogy egy új baloldali blokk jöjjön létre

Mesterházy Attila Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról: Itt az idő, hogy egy új baloldali blokk jöjjön létre

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában