Tetszett a cikk?

A nagyközönség véleményével szembe szegülve Új-Mexikó péntek éjfélig hivatalban lévő kormányzója, Bill Richardson úgy döntött, mégsem ad kegyelmet az 1881-ben meghalt William Bonneynak, közismert nevén Billy, a Kölyöknek.

Új-Mexikó első embere hivatali idejének legvégén foglalkozott behatóan a Kölyök ügyével, aki amúgy 129 éve halott, tehát sokra nem megy a kegyelemmel. Billy igazi vadnyugati coltvirtuóz volt, egy marhaháborúban lelőtt egy seriffet, majd miután elfogták, megszökött a börtönből, és üldözői közül két seriffhelyettessel is végzett. Végül vele végzett egy seriff.

Richardson december közepén internetes fórumot nyitott arról, hogy kegyelmet kapjon-e Billy, mert elfogásának körülményei jogi szempontból vitathatóak. Új-Mexikó hajdani kormányzója olyan levelet írt a körözött Billynek, mely szerint módjában áll megkegyelmezni neki, ha a Kölyök megjelenik tanúként egy gyilkossági ügy tárgyalásán. (Nem Billy végzett az ügy áldozatával.) Billy a kegyelem lehetőségét ígéretnek vette, megjelent a bíróságon, a kormányzó viszont nem kegyelmezett. A Kölyök akasztása elől megszökött a börtönből.

A még éjfélig hivatalban lévő kormányzó elődje vitatható ígéretszegése okán kérdezte meg az emberek véleményét. Túl nagy tömeget nem mozgatott meg az ügy: 809-en küldtek emailt. A végeredmény: 430:379-re "nyert" Billy kegyelmet a "néptől". A szavazás nemzetközi volt, Angliából, Franciaországból, Új-Zélandról, de még Japánból is érkezett vélemény. Írtak többek közt az ügye két hajdani főszereplőjének leszármazottai: a kormányzó egy dédunokája és Pat Garrett seriff - ő végzett Billyvel - ükunokája. Mindketten ellenzik a kegyelmet.

Richardson utódja egyébként csak a fejét csóválta az egész ügyön, melyet időfecsérlésnek tartott. Szerinte sokkal fontosabb kérdésekkel, például a költségvetés egyensúlyával kellene foglalkozniuk Új-Mexikó vezetőinek.

Stiglitz: Nem jön ki Trump költségvetési matekja!

Stiglitz: Nem jön ki Trump költségvetési matekja!

Marabu Féknyúz: Tuk-tuk

Marabu Féknyúz: Tuk-tuk

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?