szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ötvenhat kilométeren át autóztatta egy férfi a feleségét az Egyesült Államokban úgy, hogy az asszony a kocsi tetején volt, és csak az ablaktörlőkbe meg az oldalsó visszapillantó tükörbe tudott kapaszkodni.

A férfi heves veszekedés következményeként pattant a furgonba, felesége pedig megpróbálta megakadályozni, hogy elhajtson. A 36 éves férj azonban hajthatatlan volt, sőt: autópályán folytatta az utat, miközben a nő kétségbeesetten próbálta megtartani magát a kocsi tetején. Sikerült neki, a férj pedig egy idő után annyira lelassított, hogy neje le tudott ugrani - élete kockáztatása nélkül - a kocsiról. Kórházba került: a mögöttük haladó autós vitte be. Szerencsére a kihűlésen kívül komoly baja nem esett. A férj közben hazatért, hamarosan rendőrök mentek érte. Gyilkossági kísérlet, emberrablás és családon belüli erőszak címén indult ellene eljárás.

A Tisza Párt EP-képviselője elmondta, mit kezdenének az egészségüggyel, ha kormányra kerülnének

A Tisza Párt EP-képviselője elmondta, mit kezdenének az egészségüggyel, ha kormányra kerülnének

Kiváló vendégek szerepelnek a The Liminanas új dupla albumán

Kiváló vendégek szerepelnek a The Liminanas új dupla albumán

Legális buszsávozás - több kiemelt sportrendezvény autói is előzhetik hamarosan a fővárosi forgalmat

Legális buszsávozás - több kiemelt sportrendezvény autói is előzhetik hamarosan a fővárosi forgalmat

Felfüggesztette az amerikai legfelsőbb bíróság a venezuelaiak kitoloncolását

Felfüggesztette az amerikai legfelsőbb bíróság a venezuelaiak kitoloncolását