szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy időben telefonált rendőri segítségért egy betörő és áldozata az Egyesült Államokban, bár külön-külön.

A betörő Oregon államban, Portland városában hatolt be egy lakásba, melynek időközben hazatért a tulajdonosa. Kölcsönösen észlelték egymás jelenlétét. A betörő a fürdőszobába vette be magát, és a zárt ajtó mögül telefonált a rendőrségnek, bevallva, hogy éppen betört egy lakásba, és attól tart, a tulajdonosnak fegyvere van. Ezalatt a tulajdonos lényegében ugyanezt tette, mármint telefonon segítséget kért ugyancsak a rendőrségtől, mondván: idegen férfi van a lakásában.

A rendőrség először a betörő telefonálásán csodálkozott, a másik telefonálás után pedig a lakcím egyezésén. Még meglepőbb lehetett volna, ha a két hívás ugyanarról a telefonszámról érkezik, de a betörő mobilját használta, a tulajdonos pedig a vezetékes készülékét, így nem kellett egymásra várniuk.

A 24 éves betörő rács mögé került.

Október végére készül csak el az M30-as autópálya lezárt szakasza

Október végére készül csak el az M30-as autópálya lezárt szakasza

Amerikai alelnök: Semmi közünk India és Pakisztán konfliktusához

Amerikai alelnök: Semmi közünk India és Pakisztán konfliktusához

Fegyelmi indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a KDNP-t reklámozzák a fényképével

Fegyelmi indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a KDNP-t reklámozzák a fényképével

Nagyban csalt a kriptóval, elbukott, és most tizenkét év börtön vár rá

Nagyban csalt a kriptóval, elbukott, és most tizenkét év börtön vár rá