szerző:
Blikk
Tetszett a cikk?

Már a rendőrség is vizsgálódik Fábry Sándor ellen, ittas vezetés gyanúja miatt - számolt be a Blikk.

A showman május végén Müller Péter író talkshow-jában megivott néhány korty vörösbort, majd autóba ült és elhajtott. Az esetről fotók is készültek, ezért a rendőrség is ráállt az ügyre. Mivel a fotók kellő bizonyítékul szolgálnak, hivatalból vizsgálatot indítottak ellene. A kerületi rendőrök alapos vizsgálódás után továbbadták az ügyet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak, ahol még várják az üggyel kapcsolatos papírokat.

Kamarás Péter ügyvéd szerint a sajtóban megjelent képek azonban nem elegendőek ahhoz, hogy eljárást indítsanak a showman ellen. "Ha Fábry nem tesz beismerő vallomást, akkor nem sok mindent tehetnek ellene" - mondta a szakember.

A műsorvezetőt producere, Kovács Kristóf is a védelmébe vette: "Tizennégy éve dolgozunk együtt. Ezalatt semmilyen alkohollal kapcsolatos ügye nem volt Sándornak" - mondta a Blikknek.

RTL: Luxushotelbe közvetítette az intézetis lányokat a letartóztatott igazgató

RTL: Luxushotelbe közvetítette az intézetis lányokat a letartóztatott igazgató

Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet