szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Hasulyó Tibornak és két fiának már sikerült világrekordot felállítania annak ellenére, hogy a teljes táv több mint...

Hasulyó Tibornak és két fiának már sikerült világrekordot felállítania annak ellenére, hogy a teljes táv több mint felének teljesítése még előttük áll. A család augusztus elején indult útnak a Fekete-erdőből, és tegnap érkeztek meg Budapestre. Kitartóan mennek, mindenképp igyekeznek teljesíteni a kitűzött tervet: napi hat-nyolc órában eveznek, ez alatt általában 60-65 kilométert tesznek meg. A Dunát a fiúk bizonyos szakaszokon folyó helyett állóvízhez hasonlították, mert - mint elmondták - nagyon lassú a sodrása. Volt azonban olyan szakasz is ahol 20 kilométert mindössze másfél óra alatt sikerült megtenniük.

A nem várt hideg időjárás, a viharok és sok dunai duzzasztógát az első napokban nagyon megnehezítették az evezősök haladását, de a későbbi jó idő és a csodálatos tájak kárpótolták őket a kezdeti nehézségekért - mondta el korábban az anya, Hasulyó Csilla, aki a fiúk élelmezéséről és mindennemű segítségéről gondoskodva motorcsónakon követi őket.

Még 1600 kilométer van hátra, de lelkesedésük töretlen, kitűnő fizikai állapotuknak és a családi összetartásnak köszönhetően. Rengeteg szurkolójuk akadt már az eddigi út során is, vannak akik csak a partról integetnek nekik, de olyanok is akadnak akik bizonyos szakaszokon velük együtt eveznek. Az állva evezés a kajakozáshoz nagyban hasonlítható sportág: egy szörfdeszkaszerű alapdeszkából áll, amelyet két hosszú evező segítségével ülve vagy állva hajtanak.

A nem mindennapi vállalkozást a dunaracing.com oldalon található videonaplójuk segítségével bárki nyomon követheti.

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán

Autóval vonszoltak, majd a fához kötöttek egy kutyát Jánoshalmán

Új éjjeli melegedő és életmentő pont nyílt Józsefvárosban és Újbudán

Új éjjeli melegedő és életmentő pont nyílt Józsefvárosban és Újbudán

Egy munkáltató, amely tényleg megbecsüli a dolgozóit

Egy munkáltató, amely tényleg megbecsüli a dolgozóit