szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kabbala és a meditáció által inspirált festményeiből álló albummal rukkolt elő Lucy Liu amerikai színész-filmproducer.

A 42 esztendős filmcsillag manhattani műhelyében készítette el a Lucy Liu: Seventy Two (Hetvenkettő) című albumba összegyűjtött fekete-fehér absztrakt illusztrációsorozatot. A tintával és akrilfestékkel készített alkotások alapját a kabbala központi részét képező Isten 72 neve, vagyis 72-féle szellemi hatása képezte. (Ezt gyakran ábrázolják hetvenkét levélből álló kerékként, ahol a leveleken a szent név egy része szerepel). 

Lucy Liu
AP

Annak ellenére, hogy Liu nem gyakorolja a zsidó miszticizmus egyik legrégebbi formájaként számon tartott kabbalát, a különleges nevek mégis inspirálóan hatottak rá. "Úgy tartják, hogy, ha valaki a levelek segítségével meditál, akkor energiát nyer belőlük" - mondta a színésznő, aki az Ally McBeal televíziós sorozat és a Charlie angyalai modern változatának egyik főszereplőjeként vált híressé. 

Az októberben megjelent albumot többek között a festményeiről és nyomatairól ismert Robert Motherwell munkái és Liu saját kulturális gyökerei, elsősorban a kínai kalligráfia inspirálta. Az akvarellpapírra készült festményeket a spirituális könyveiről ismert Deepak Chopra rövid tanulmányai, valamint a színésznő saját meditációs szövegei kísérik.

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Az MSZP szerint 13 milliárd forintos veszteség keletkezett a Vodafone-adásvételkor

Az MSZP szerint 13 milliárd forintos veszteség keletkezett a Vodafone-adásvételkor

Kiderült, miért indult mégis nyomozás a fideszes képviselő 1,1 milliós tanácsadói szerződése ügyében

Kiderült, miért indult mégis nyomozás a fideszes képviselő 1,1 milliós tanácsadói szerződése ügyében

Marabu Féknyúz: Ájurvéda

Marabu Féknyúz: Ájurvéda