szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Száz évvel azután, hogy Roald Amundsen elsőként eljutott a Déli-sarkra, a brit Felicity Aston arra vállalkozott, hogy sítalpakon szelje át az északi kontinenst.

A kiváló állóképességű kalandor egymagában vállalkozik a mintegy 1700 kilométeres, embert próbáló útra. Egyelőre még az időjárás az alaptáborban tartóztatja, ám ha rövidesen sikerül elindulnia, akkor január végén érhet véget a kalandja, amellyel ő lesz az első ember, aki keresztül utazott a fagyott földrészen kizárólag izmainak erejét használva.

Chilébe szombaton érkezett, onnan azonnal tovább utazott a Leverett-gleccsernél fekvő alaptáborba, ahol a Ross-self a sziklás parttal találkozik. Aston azt mondta, teljesen felkészült a kihívásra, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. "Ez az első magányos expedícióm. Ez része a kihívásnak, és én meg fogok birkózni vele" - jelentette ki. Hozzátette: "az élet ilyenkor alvásra, evésre és síelésre redukálódik. Azaz ez egyfajta meditáció. Átveszed a ritmust, és minden, amit hallasz, csak a szívverésed, lélegzése zaja, a ruhád és a sítalpaid susogása. Megváltozott tudatállapot". 

Mint arról korábban beszámolt, valójában 10 évig készült az útra, és most már képesnek érzi magát rá. 

A 180 cm magas, 77 kilós Felicity Astonnak nagy gyakorlata van az extrém expedíciók telén. Három évig dolgozott meteorológusként a brit Antarktisz-felmérés munkatársaként, 2009-ben egy kizárólag nőkből álló csoportot vezetett a parttól a Déli-sarkig, átsíelt Kanada északi-sarkvidékén, átkelt a grönlandi jégtáblán és a befagyott Bajkál-tavon. Ugyanakkor futott a marokkói sivatagban és jaguárokat követett Paraguayban.


 

Törley Katalin: Amíg így becsmérlik a pedagógusokat, nem megyek vissza tanítani

Törley Katalin: Amíg így becsmérlik a pedagógusokat, nem megyek vissza tanítani

A legtöbb szereplőm egyszer csak rájön, hogy a világ más, mint hitte – interjú Chuck Palahniukkal, a Harcosok klubja írójával

A legtöbb szereplőm egyszer csak rájön, hogy a világ más, mint hitte – interjú Chuck Palahniukkal, a Harcosok klubja írójával

Egy vérző ország minden gondja a lelkében – a mai propagandisták is megirigyelhetik, ahogy anno a magyar kormányfőről írtak

Egy vérző ország minden gondja a lelkében – a mai propagandisták is megirigyelhetik, ahogy anno a magyar kormányfőről írtak

Megalázó vereségről, kollektív összeomlásról írnak a svéd lapok a magyar válogatott győzelme után

Megalázó vereségről, kollektív összeomlásról írnak a svéd lapok a magyar válogatott győzelme után