szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

George Clooney igazán szeret sztorizgatni, az Esquire Magazin kedvéért pedig ismét elővarázsolt egy történetet a tarsolyából, ezúttal azt osztotta meg a nagyérdeművel, hogyan hódította meg imádott kutyáját, Einsteint.

A szeretett négylábút egy állatmenhely honlapján fedezte fel a színész és azonnal felkeltette az érdeklődését – derül ki a magazinnak adott interjúból: „felhívtam őket és azt mondtam szeretném befogadni Einsteint, mire azt válaszolták, hogy rendben, de nem biztos, hogy Einstein is engem szeretne” – írja a Spiegel Online.

Az állatmenhely munkatársa elmagyarázta a színésznek, hogy a döntés nem csak rajta áll, a kutyától is függ, hogy kihez kerül majd. Ha első találkozásra nem sikerül jó kapcsolatot kialakítania Einsteinnel, akkor másik otthont keresnek neki.

Clooney és Einstein szeretik egymást
AP

Clooney pánikba esett, hogy a kis cocker spániel nem kedveli meg, így az első találkozás előtt praktikához folyamodott. „Kirohantam a konyhába és bekentem a cipőmet fasírttal” – mesélte. A trükk úgy tűnik bevált, Einstein ugyanis igazi húsimádóként rávetette magát a cipőire, ennek köszönhetően pedig már második karácsonyát töltheti prominens otthonában.

„Még most is azt gondolja, hogy mindig fasírtos a lábam” – viccelődött az „év színésze”, akit januártól az Utódok című filmben láthatunk a mozikban. Clooney egyébként saját bevallása szerint házasság helyett bőven megelégszik Einsteint őszinte ragaszkodásával. „Szeret engem, igazán jó kutya, mindenhova követ, mindig velem van.”

Ezt a négy étrend-kiegészítőt szedi az orvos, aki az egészséges öregedést kutatja

Ezt a négy étrend-kiegészítőt szedi az orvos, aki az egészséges öregedést kutatja

A Hamász láncra verve tartotta, fellógatta, megégette, éheztette az izraeli túszokat

A Hamász láncra verve tartotta, fellógatta, megégette, éheztette az izraeli túszokat

Trump újabb vámot lengetett be, amely Kanadának fájhat a legjobban

Trump újabb vámot lengetett be, amely Kanadának fájhat a legjobban

Novák Katalin hamarosan előadást tart egy londoni konferencián

Novák Katalin hamarosan előadást tart egy londoni konferencián