szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy utcán élő indonéz kamaszlány, akit 2004 decemberében a szökőár választott el a családjától, hét évvel később találta meg halottnak hitt szüleit – mondták el szülők pénteken a francia hírügynökségnek.

 Mary Yuranda, aki ma 14 éves, elmondta, hogy a cunami után egy nő vette védelmébe, majd koldulásra kényszerítette az Aceh tartománybeli Meulaboh város utcáin.

 A fiatal lány a város egyik kávéházában kért segítséget, hogy visszatérhessen a falujába, ahová szerdán vitte el egy taxisofőr – mondta el a 42 éves Tarmius, a lány apja. "A hasán lévő anyajegyek, egy szeplő és az arcán lévő sebhely bebizonyította, hogy ő az én kislányom" – mondta el a 35 éves Yusnidar, az édesanya telefonon.

2004. december 26-án a 9,3-es erősségű földrengés kiváltotta cunami idején Yusnidar három gyermeke közül kettővel elveszítette a kapcsolatot. Idősebb lányát továbbra is eltűntként tartják számon.

A cunaminak Indonéziában 168 ezer, az Indiai-óceán parti országokban pedig több tízezer halálos áldozata volt.


 

A nagy ugrás éve volt a tavalyi a NER egyik kedvenc ingatlanfejlesztőjének

A nagy ugrás éve volt a tavalyi a NER egyik kedvenc ingatlanfejlesztőjének

55 Mol-kútnál lesz MBH-bankautomata

55 Mol-kútnál lesz MBH-bankautomata

Kövér László: Polt Péter kiváló alkotmánybíró lesz

Kövér László: Polt Péter kiváló alkotmánybíró lesz

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell