szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Összesen 342 ezren látogattak el múlt évben az egykori NDK Állambiztonsági Hivatala, a Stasi börtönébe - ez rekordnak számít. Több mint tízezerrel többen voltak kíváncsiak a börtönre, mint 2010-ben - közölte az emlékhely hétfőn.

A Stasi áldozatainak emléket állító emlékmúzeumot 2004-ben alapították, azóta körülbelül 2,4 millióan ismerték meg a helyet. A külföldi látogatók száma is folyamatosan nő.

A legtöbb látogatót egykori politikai foglyok kísérik végig a történelmileg autentikus termekben. Láthatóak eredeti állapotukban megmaradtak a cellák és a kihallgatószobák. A Stasi központi vizsgálati fogdája magasházakban kapott helyet, a politikai foglyok gyakran azt sem tudták, hol őrzik őket.

Az emlékhelyet most átépítik: az egykori raktárcsarnokban nagy kiállítóteret rendeznek be, valamint modern látogatóközpontot, új rendezvény- és szemináriumtermeket illetve könyvesboltot, kávézót alakítanak ki.

A projektre az ország és a tartomány 16 millió eurót fektet be, amelyből 3 millió eurót közvetlenül a kiállításokra kell költeni. A tervek szerint az átépítést 2013 elejére fejezik be.

Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény

Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

A dán király címert változtatott, miután Trump belengette, hogy Amerikának kell Grönland

A dán király címert változtatott, miután Trump belengette, hogy Amerikának kell Grönland

Havi 80 000 forint a ChatGPT legdrágább csomagja, de Sam Altman szerint ez túl kevés

Havi 80 000 forint a ChatGPT legdrágább csomagja, de Sam Altman szerint ez túl kevés