szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az 1937-ben a Csendes-óceán légterében eltűnt Amelia Earhart amerikai pilótanő nyomait kutató expedíció a tengerben olyan "gyártott tárgyak maradványaira" bukkant, amelyek a pilótanő gépéből származhatnak.

Az Earhart Projekt keretében készült és laboratóriumban elemzett felvételeken "szétszórt tárgyak" láthatók a víz alatt a Kiribati szigetcsoport egyik szigetétől, Nikumarorótól nyugatra, a Csendes-óceán déli részén – közölték az eltűnt történelmi jelentőségű repülőgépek után kutató, Tighar elnevezésű szervezet munkatársai.

Az expedíción, amely 23 év alatt immár a tizedik volt, júliusban felvételeket készítettek a tenger mélyéről ott, ahol a kutatók szerint a pilótanő világkörüli útján kényszerleszállást hajthatott végre, és talán egy ideig még életben is maradt.

AP Photo

Az elemzés után a kutatók a képeken olyan maradványokat találtak, amelyek feltehetően futómű darabjai lehettek – mondta el Richard Gillespie, a Tighar főigazgatója. "Találtak továbbá valamit, ami gumiabroncs, illetve valamit, ami sárvédő vagy kerék lehetett. A kutató szerint a felfedezés érdekes, de nem akarják eltúlozni a jelentőségét, további elemzéseket kell végezniük.

Gillespie szerint egyelőre nem tudni, jó helyen járnak-e és a keresett repülő maradványaira bukkantak-e, de ha valóban repülőgéproncsokat találtak, azok biztosan Amelia Earhart gépéből származnak. Ha az elemzések ígéretesnek bizonyulnak, elképzelhető, hogy a következő két évben újabb expedíciót indítanak a térségbe – mondta Gillespie.

AP Photo

A Hawaiitól háromezer kilométerre délre fekvő sziget azon az útvonalon fekszik, amelyen a 39 éves Earhart útra kelt, hogy az Egyenlítő mentén körberepülje a földet. Navigátorával, Fred Noonannel együtt már megtették tervezett útjuk kétharmadát, amikor 1937. július 2-án az új-guineai Lae városából a Howard-szigetre indultak, hogy teljesítsék az utolsó szakaszt. Azt követően azonban mindkettejüknek és Electra nevű gépüknek is nyoma veszett.

Az amerikai Amelia Earhart volt az első nő, aki 1932-ben, öt évvel Charles Lindbergh után egyedül repülte át az Atlanti-óceánt. Earhartot a kaliforniai bíróság 1939-ben hivatalosan halottnak nyilvánította.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy nemrég előkerült képeslap is segíthetett abban, hogy rátaláljanak Earhart nyomaira.

Futni nem támadt kedvünk Herendi filmjétől, de az édesanyánkkal beszélgetni annál inkább

Futni nem támadt kedvünk Herendi filmjétől, de az édesanyánkkal beszélgetni annál inkább

Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén

Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén

Beszakadt a forint, 414-re ugrott az euróárfolyam

Beszakadt a forint, 414-re ugrott az euróárfolyam

DK: Orbán elárulta a szlovákiai magyarokat is

DK: Orbán elárulta a szlovákiai magyarokat is