A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Ismét összeütközésbe került a törvénnyel Lindsay Lohan: közlekedési baleset helyszínének elhagyása miatt indult eljárás ellene.
Az amerikai színésznő szerda hajnalban elsodort autójával egy New York-i járókelőt, majd továbbhajtott. A 26 esztendős Lohan egy manhattani éjszakai bárból távozott a korai órákban. A rendőrség szerint a színésznő nem fogyasztott alkoholt.
Lohan ellen közlekedési baleset helyszínének elhagyása és sérülés okozása miatt indult eljárás. A színésznő pénzbírságot kapott, és egy későbbi időpontban kell megjelennie a bíróság előtt.
Jogi képviselői egyelőre nem reagáltak az üggyel kapcsolatos megkeresésekre, illetve a színésznő szóvivőjét sem sikerült ez idáig elérni. A rendőrség szerint Lohan lassan hajtott keresztül egy sikátoron fekete Porschéjával, amikor a baleset történt.
Az áldozat azonnal hívta a segélyszolgálatot. A kórházban ellátták térdsérülését, majd hazaengedték.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.