szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mexikói kutatók a denevérek meglepő viselkedését tanulmányozták: a repülő emlősök holdfóbiájára, a holdfénytől való félelmükre kerestek bizonyítékokat.

A Mammalian Biology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányhoz a világ minden részéről származó denevérkutatások eredményeit tekintették át és elemezték. Kiderült, hogy a holdfénnyel megvilágított területeken élő állatok aktivitása a fényesebb éjszakákon csökken azokhoz a denevérekhez képest, amelyek sötétebb helyeken élnek és szerzik be táplálékukat.

A szakértők szerint a leírt jelenség hátterében az állhat, hogy a repülő kisemlősök csökkenteni akarják annak kockázatát, hogy ragadozók támadják meg őket, ráadásul saját zsákmányból is kevesebb érhető el a jól megvilágított éjszakákon.  "Ez az első megbízható értékelése a holdfóbia jelenségének" - írták megfigyelésükről a kutatók.

A tanulmányhoz áttekintették és elemezték mindazokat a korábban összegyűlt kísérleti és megfigyelési eredményeket is, amelyek az éjszakai állatok viselkedése és a holdfény között kerestek kapcsolatot. "Ellentmondásosak voltak azok a bizonyítékok, amelyek arra utaltak, hogy a denevérek aktivitása csökkent, ahogy növekedett a holdfény intenzitása, ezért döntöttünk a kutatás lefolytatása mellett" - magyarázta Romeo Saldana-Vazquez kutatásvezető, a Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem (UNAM) biológusa.

A kutatók az elmúlt húsz évben készült tanulmányok áttekintése után arra jutottak, hogy azok nem vizsgálták a jelenséget összefüggéseiben, noha rengeteg adatot gyűjtöttek össze a denevérek viselkedéséről. Tizenegy tanulmányban összesen 26 denevérfajt vizsgáltak korábban, az ezekből nyert információkból modellezni tudták a mexikói kutatók, hogy a különböző szélességi körökön és különböző élőhelyeken elterjedt denevérek aktivitása hogyan viszonyul a holdfázisokhoz.

Elemzésükben azt a következtetést vonták le, hogy a holdfóbia "gyakori a denevérek között", de az élőhelyek jellege szerint különbség van a viselkedés megjelenésében. "Azokon az élőhelyeken, ahová a fény könnyebben bejut, a denevérek aktivitása erőteljesebben csökken a sötétebb élőhelyeken élő denevérekhez képest" - idézte Saldana-Vazquezt a BBC hírszolgálata.

Mi az a Signal üzenetküldő, ami körül kitört a botrány? Érdemes telepíteni? Hogyan lehet használni?

Mi az a Signal üzenetküldő, ami körül kitört a botrány? Érdemes telepíteni? Hogyan lehet használni?

Alaposan felmorcosították a Ferrari első SUV-ját

Alaposan felmorcosították a Ferrari első SUV-ját

Van valakinél egy olló? Világszinten is egyedülálló áruházat adott át az IKEA Soroksáron

Van valakinél egy olló? Világszinten is egyedülálló áruházat adott át az IKEA Soroksáron

Három órán át vacsorázott Jennifer Aniston és Pedro Pascal

Három órán át vacsorázott Jennifer Aniston és Pedro Pascal