szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Incidens történt az Egyptair egyiptomi légitársaság Kairó-Casablanca járatán, mert a gépen utazó marokkói iszlamista kormánypárt küldöttsége "túl merésznek" találta a repülés közben vetített film egyes jeleneteit, és a vetítés félbeszakítását követelte.

Abdel-Azíz Aftati, az Igazság és Fejlődés Pártjának parlamenti képviselője hétfőn elmondta, hogy a múlt csütörtöki repülőúton vetített film "szeméremsértő jeleneteket tartalmazott, emiatt tiltakoztunk, és más utasokkal együtt másik film vetítését követeltük" – mondta Aftati, a gázai hivatalos látogatásról hazatérő pártküldöttség koordinátora.

A képviselő szerint a legénység megtagadta a kérést, de végül "nyomást gyakoroltak" rájuk, így abbahagyták a film vetítését.

Az Akbár al-Júm című arab nyelvű lap szerint az iszlamista küldöttség tagjai azt követelték, hogy a legközelebbi repülőtéren szálljanak le, ha nem szakítják meg a film vetítését, ami viszont a többi utas dühét váltotta ki.

"A tévéműsor egy dolog, ott csatornát lehet váltani. Itt azonban mindannyiunkra ugyanazt a műsort kényszerítették rá" - mondta a képviselő, aki nem árulta el a kifogásolt film címét.

Az új pápa minden, ami Trump nem: a tömegek hangja

Az új pápa minden, ami Trump nem: a tömegek hangja

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

Tatárdúlás, törökdúlás, felszabadúlás: miért nem tudunk máig mit kezdeni a győzelem napjával?

Tatárdúlás, törökdúlás, felszabadúlás: miért nem tudunk máig mit kezdeni a győzelem napjával?

Beleálltak a golfba

Beleálltak a golfba