szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az eszközök hatékonyabb és okosabb használatát ellesik egymástól és az embertől a csimpánzok. Az utánzás előfeltétele, hogy a majom saját technikájával elégedetlen legyen - írja Jamamoto Sinja, a Kiotói Egyetem kutatója kollégáival a PlosOne című online folyóiratban megjelent tanulmányában.

A vizsgálatban részt vevő majomcsapat tagjai két különböző módon tudták a gyümölcslevet egy szalmaszál segítségével kiinni egy dobozból. Amikor a csimpánzok fajtársaiknál vagy egy embernél megfigyelték a hatékonyabb technikát, utánozni kezdték.

Döntő tényező azonban, hogy a módszer a nehézségi fok tekintetében nem különbözhet a sajáttól. A kutatók szerint tanulmányuk bizonyítja, hogy a csimpánzok az emberhez hasonló módon a szociális tanulás révén, pontos megfigyeléssel sajátítják el a jobb technikát.

A kísérlet során kilenc csimpánznak egy falhoz erősített dobozból kellett szalmaszál segítségével kiinnia a gyümölcslevet. A dobozon egyetlen kis lyuk volt. Négy majom a szalmaszállal kiszívta a levet, öten bedugták a szalmát a lyukba, majd leszopogatták róla a gyümölcslevet.

Amíg a majmok egyedül voltak, ragaszkodtak módszerükhöz. Amikor a kutatók összehozták őket a másik technikát alkalmazó fajtársukkal, ötből négy csimpánz átvette a szívótechnikát. Az ötödik majom akkor változtatta meg módszerét, amikor egy általa ismert embernél figyelte meg. Végül rövid időn belül az összes emberszabású a szívó módszerrel ivott.

Egyes kutatók eddig azt állították, hogy a csimpánzok nagyon ragaszkodnak az általuk megtanultakhoz, még ha nyilvánvalóan léteznek jobb alternatívák is - mondta Daniel Haun, a lipcsei Max Planck Fejlődésantropológiai Intézet munkatársa. Ezt az elméletet azonban az új tanulmány megdönti.

Azt viszont a kutatók is elismerik, hogy különösen könnyűvé tették a majmok számára a stratégiaváltást. "Az új módszer meglehetősen hasonlít a már alkalmazott technikához, a nyereség viszont nagyon nagy. Az új technikával az idő huszadrésze alatt a gyümölcslé kétszeresét fogyaszthatják el a csimpánzok" – írják a szakértők.

315 macskát mentett meg 2024-ben a katasztrófavédelem

315 macskát mentett meg 2024-ben a katasztrófavédelem

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Gattyán-üzlettárs ájurvédikus gyógyító kísérte el Orbán Viktort Indiába

Gattyán-üzlettárs ájurvédikus gyógyító kísérte el Orbán Viktort Indiába

Részletfizetéssel is árulják a Sziget-bérleteket

Részletfizetéssel is árulják a Sziget-bérleteket