szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Angelina Jolie félmeztelen fotójára licitálhatnak az érdeklődők a Christie's londoni árverésén szerdán.

A színésznő fedetlen felsőtesttel szerepel a felvételen, amelyen egy lóval látható. Kebleit nagyrészt eltakarja egyik karja és az állat feje.

David LaChapelle fotója már jóval azelőtt bekerült a Christie's katalógusába, hogy az Oscar-díjas filmcsillag kedden közölte: az emlő- és a petefészekrák megnövekedett kockázata miatt mindkét mellét eltávolították.     

A tekintélyes aukciós ház Angelina Jolie bejelentése előtt 34 ezer fontra (11,8 millió forintnak megfelelő összegre) taksálta a fotó értékét.

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

Meg kell mutatnia, mit tud? Akkor játsszon kicsit a Marióval a mesterséges intelligencia

43 súlyos hibát találtak az Androidban – most javították őket, de van, amit a már a hatóságok is kihasználtak telefonok feltörésére

43 súlyos hibát találtak az Androidban – most javították őket, de van, amit a már a hatóságok is kihasználtak telefonok feltörésére

Az ország egyik legnívósabb szakmai rendezvénye ismét összehozza a szektor szereplőit

Az ország egyik legnívósabb szakmai rendezvénye ismét összehozza a szektor szereplőit

Megégett arcú férfit keresnek a szamosszegi gyújtogatás ügyében

Megégett arcú férfit keresnek a szamosszegi gyújtogatás ügyében