szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A holokauszt megszervezését dicsérte egy májusi Műcsarnok-beli fórumon Puzsér Róbert. Puzsér szerint a náci népirtást rengeteg ember jól összehangolt munkájaként is fel lehet fogni. A náci népirtást a Való Világ című realityvel összehasonlító mondatok vihart kavartak, de Puzsér szerint ő nem mondott semmi botrányosat.

Az esetről elsőként a Blikk számolt be, majd a comment:com osztotta meg az esetről készült videót, amelynek vágatlan változatát itt tekinthetik meg.

„A holokausztot is rengetegen csinálták. Mekkora infrastruktúra, mennyi munka. Megszervezni azokat a transzportokat, hogy pont, amikor érkeznek, akkor ürüljenek ki a krematóriumok, a barakkok” – mondta Puzsér Róbert, aki a náci népirtást az egykor az RTL-en futott Való Világgal vonta párhuzamba. Szerinte a műsor a maga nemében profi produkció volt, ami az utómunkát végző stáb munkáját dicséri.

A comment:com kritikájára, amely szerint „ha Puzsér Róbert azért hajigálja szarral Hajdú Pétert, mert az beteg gyerekeket mutogat a tévében, és kínjukon keresztül keres pénzt és tesz szert népszerűségre, akkor kedves Róbert, én meg joggal küldelek el téged a büdös picsába a párhuzamaiddal egyetemben”, Puzsér  Facebook-oldalán reagált.

„Semmi sértő nincs abban a párhuzamban, amit felállítottam. A rosszat jól művelni összehasonlíthatatlanul több kárt, szenvedést és nyomorúságot okoz, mintha valaki a rosszat rosszul gyakorolja” – írta Puzsér Róbert a Facebookon. Szerinte „ha helytálló a párhuzam a holokauszt és a Való Világ között, akkor bizony az az újságíró [a c:c munkatársa], aki egy évtizede mindent elkövet ennek az embertelen projektnek a népszerűségéért és sikeréért (…), ha kommentár nélkül hagyja az általam vont párhuzamot a reality-show és a szervezett népirtás közt, azzal hallgatólag elismeri, hogy napi szinten kollaborál egy civilizációs bűncselekményben”. 

Újságírók név szerint azonosítottak 110 ezer olyan orosz katonát, akik az ukrajnai háborúban haltak meg

Újságírók név szerint azonosítottak 110 ezer olyan orosz katonát, akik az ukrajnai háborúban haltak meg

Megvan az új világrekord, új korszak jöhet: már ennyire gyors a mesterséges intelligencia

Megvan az új világrekord, új korszak jöhet: már ennyire gyors a mesterséges intelligencia

Akinek hasít az építőipar: Paár Attila WHB-ja fénysebességre kapcsolt

Akinek hasít az építőipar: Paár Attila WHB-ja fénysebességre kapcsolt

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban