"Idáig azt gondoltuk, a hasizom a szárazfölre merészkedő állatok találmánya volt, ám a felfedezés azt mutatja, hogy jóval korábban megjelent az evolúció történetében" – mondta Kate Trinajstic, a kutatás vezetője.
A Nyugat-Ausztrália Kimberley régiójában talált hal lenyomatát kitűnő konzerváló képességű mészkőgöröngyök őrizték meg. "A hasüregben talált izmok felfedezése váratlanul ért bennünket, hiszen a ma élő halak alapvetően a farokuszony jobbra-balra mozgatásával haladnak előre, ezért minden izmuk a test két oldalán ered" – közölte Gavin Young, az ausztrál nemzeti egyetem földtudományi kutatóintézetének tudósa.
A Science című tudományos folyóiratban megjelent kutatás szerint a gogonasus izmai a ma élő halakéval ellentétben harántirányúak voltak. Feltételezik, hogy a teste elülső felét borító merev páncél miatt úszás közben a farkcsapásokkal együtt mozdult a test is.
Az emberi hasizmoknak sokféle feladata van, védik a belső szerveket, segítenek a csontozatnak a testtartásában és a mozgásban.